A Meta blokkolja a tinédzserek élő közvetítéseit az Instagramon – szigorodnak a biztonsági szabályok
The Guardian – A Meta újabb lépéseket tesz a fiatal felhasználók védelme érdekében: a vállalat bejelentette, hogy 16 év alatti felhasználók csak szülői engedéllyel használhatják az Instagram Live funkcióját. Emellett szintén szülői jóváhagyás kell ahhoz, hogy kikapcsolják azokat a be...
Hagyományos, lassú pácolású, harmonikus fűszerezésű, füstölt és nem rágós. A magyarok szerint ezek a legfontosabb ismertetőjelei a tökéletes húsvéti sonkának – derült ki a Békebeli termékeket gyártó PICK megbízásából készített friss reprezentatív kutatásból. Azt is megtudtuk, mi alapján vá...
Will Smith Grammy-díjas énekes és Oscar-díjas színész augusztus 14-én a Budapest Parkban ad koncertet – közölték a szervezők pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint a világhírű művész nemrég jelentette be Based on a True Story című nyári turnéját, amely most egy budapesti állomással...
Szerintünk pedig nem tartható kizártnak, hogy szándékos volt , hiszen ezzel akár egy üzenetet is továbbíthattak a sajtósokon keresztül a nagyvilágnak. A diplomáciai eseményeken semmi sem véletlen, még az olyan aprónak tűnő részletek sem, mint az, hogy ki melyik zászló előtt áll egy sajtótá...
A Broadway Event és a TBG Production által 2025 márciusában színpadra állítódó „MÁGUS – 1920 A KÁPRÁZAT SZÜLETÉSE” musical fergeteges show-t ígér! A „Nagy Gatsby kor” New York-ja! Ír bandák, olasz gengszterek, mindezekre egy revüszínház kulisszái mögül kitekintve! A produkció 2 x 55 percéb...
A Lampart gyár neve hosszú ideig egyet jelentett a magyar háztartásokban a minőségi zománcáruval, világítástechnikai eszközökkel és fürdőszobai berendezésekkel. A vállalat története 1878-ban kezdődött Kőbányán, ahol a Testory család alapította meg a gyárat. Eredetileg petróleumlámpákat és ...
Down-szindróma világnapja 2025.03.21. Változatos programokkal készül a Down-szindróma Világnapjára Az Értelmi Fogyatékosok Fejlődését Szolgáló Magyar Down Alapítvány. A programok egy része maguknak a Down-szindrómás embereknek szól, a másik része a nagyközönség figyelmét hivatott felhívni....
Jehova Tanúi egy négyhetes kampányba kezdenek, hogy meghívják a Budapesten és Pest megyében élőket két különleges eseményre. 2025. április 12-én, szombaton este a Tanúk világszerte összegyűlnek a Jézus Krisztus haláláról való évenkénti megemlékezésre. A korábbi években ez az esemény minteg...
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a helyi állategészségügyi hatóságok a járványügyi kockázat minimalizálása érdekében a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) elleni védekezés során az elföldelést választják ártalmatlanítási módszerként – közölte vasárnap a Nébih az MTI-v...
kegyelettel.hu – Mécs Károly, a Kossuth-nagydíjas, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a nemzet művésze, érdemes és kiváló művész, életének kilencvenedik évében, szerdán este elhunyt. A család tájékoztatása szerint hosszan tartó, súlyos betegség után méltósággal viselte el a me...
Molnár Bertalant, az angolozz.hu nyelvoktató portál tulajdonosát és vezető fejlesztőjét kérdeztük a „Színes angol-magyar példamondatok” című nyelvkönyvről, amely az első nyomtatásban megjelent kiadványuk. K: Milyen nyelvkönyv az, amiben nincs egyáltalán nyelvtan?V: A reklám a h...
A csillebérci üdülőtelepen élők már régóta szeretnének megszabadulni attól a problémahalmaztól, ami abban gyökeredzik, hogy jogilag nincsenek saját telkeik, hanem kénytelenek több százan együtt birtokolni néhány, több tízezer négyzetméteres, osztatlan közös tulajdonú területet. A tulajdonj...
Szponzorált tartalom A gyerekek számára a festés nem csupán szórakoztató időtöltés, hanem egy rendkívül fejlesztő és gazdagító élmény – a színek, formák és a kreatív gondolkodás világában való elmerülés lehetőséget ad arra, hogy a gyerekek kibontakoztathassák a bennük rejlő művészt. ...
Közterületi takarítás a Pongrácz-telepen. Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a Kőbányai Önkormányzat megrendelése alapján a Pongrácz -telepen kétnapos közterületi tisztítására kerül sor. A munka sikeres elvégzéséhez azonban szükséges az útszakasz várakozóhelyeinek szabadon hagyása, ...
A SKY Mountain Global Kft. megbízásából a kivitelező Hajdú Közmű Kft. a Budapest X. kerület, Bihari út 16/b. szám előtt vízbekötési munkálatait 2025. február 3-án kezdi meg. A félpályás lezárást a reggeli és délutáni csúcsidőszakban (reggel 6:00-9:00 óra, valamint délután 15:30-19:00 óra k...
Az esküvő az élet egyik legfontosabb és legemlékezetesebb napja, amikor minden apró részletnek tökéletesnek kell lennie. A helyszínválasztástól a menün át a virágdekorációig minden hozzájárul ahhoz, hogy a nagy nap felejthetetlen élmény legyen. Azonban van két dolog, amit semmiképp sem sza...
Több sávot is le kellett zárni Kőbányán a Jászberényi úton, ahol a Téglavető utca közelében egy személyautó ütközött egy kékbusszal. A helyszínen készült fotó alapján egy BMW frontálisan ütközött a 168E Rákoshegyre tartó járatával, az autó mellett a busz is csúnyán összetört a vezetőfülkén...
Európai színvonalú fejlesztések európai uniós forrásból Budapestnek. Budapest a 2021–2027 közötti európai uniós költségvetési ciklusban összesen 300 milliárd forintnyi közvetlen uniós támogatásban részesül. Ezek a források az „Otthon Budapesten” városfejlesztési program keretéb...
A BudaPart, Budapest új városnegyede egyre népszerűbb lakó- és irodapark desztinációvá vált: már több mint 50 szolgáltató indította be itt működését. 2024 decemberével pedig közel 100%-os bérlői kapacitást ért el a városnegyed negyedik irodaháza, a BudaPart DOWNTOWN: az ALTEO Energiaszolgá...
Továbbra sincs olyan lakáspolitikai koncepció, amely rendszerszinten foglalkozna a lakhatás megfizethetőségével. A Habitat for Humanity Magyarország idén 13. alkalommal publikálja éves jelentését a lakhatásról. Az utolsó két fejezet bemutatóját november 27-én tartották a Margit krt.-i Hab...
Magyar Temetkezés – Nagyon bíztam abban, hogy Ági néni megéri a 104-et. Ennek egy nyomós oka volt. A születésének napja egybeesett az enyémmel. Január 9. Sajnos nem sikerült. Keleti Ágnes, a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett ötszörös olimpiai bajnok tornász, 2025. január 2-án, 103...
A III. kerület betiltotta a III-a kategóriájú tűzijátékok használatát Óbudán a szilveszteri mulatság tekintetében. De nézzük mire volt ez jó? Örsi Gergely, a II. kerület polgármestere a következőket írta közösségi oldalán e kérdésben. „A házi tűzijátékozást is be lehetne esetleg tilt...
A koronavírus mindent felül ír, így a fertőtlenítés követendő szabályait is. A következőkben egy új, úgy nevezett nanotechnológiás fertőtlenítési eljárást mutatunk be Olvasóinknak. A vegyszeres fertőtlenítést új fejlesztésű nanotechnológiás fertőtlenítőszerrel végezzük. A nanotechnológiás ...

























