Kezdetét a 2018/2019-es tanév

A Szent László Gimnázium dísztermében tartott ünnepélyes tanévnyitóval vette kezdetét a 2018/2019-es tanév. A Kőbánya és Rákosmente oktatási intézményeit fenntartó és működtető Kelet-Pesti Tankerületi Központ által szervezett eseményen jelen volt többek között Dunai Mónika országgyűlési képviselő, D. Kovács Róbert és Riz Levente kerületi polgármesterek, több alpolgármester és a 27 tanintézmény vezetői, tanárai.

Dr. Varjuné dr. Fekete Ildikó tankerületi igazgató derűlátóan ítélte meg az idei tanévkezdet körülményeit, bár elismerte, hogy pénzügyi okból nem minden iskolában sikerült a nyáron elvégezni a szükséges karbantartásokat, amelyek emiatt a jövő évre tolódnak át. Köszöntőjében hosszasan sorolta a pályázatokon elnyert és az iskolákban hasznosuló összegeket. Kiemelte a gyerekek teljesítményét elismerő pozitív pedagógia, az érdeklődést felkeltő élménypedagógia fontosságát, valamint buzdította a tanárokat az államtól kapott informatikai eszközök használatára.

 

 

Dunai Mónika többek között a készülő új nemzeti alaptantervről szólt, buzdította a pedagógusokat a kritikáik megfogalmazására, emellett hangsúlyozta, hogy idén már valóban a szakmáról fog szólni a pedagógiai munka.

D. Kovács Róbert elmondta, hogy bár az intézményfenntartó immár az állam, ennek ellenére idén is félmilliárd forintot költ az önkormányzat intézményfelújításra (Keresztury Dezső általános iskola), tornaterem-építésre (Harmat utcai általános iskola). Cserében azt kérte a pedagógusoktól, hogy erősítsék a gyerekekben a szociális kompetenciákat, nevezetesen hogy másokkal udvarias, az időseket tisztelő, együttérző, szolidáris, az elesetteket önzetlenül segítő becsületes, törvénytisztelő állampolgárokká váljanak.

Forrás: Kőbánya Hírek Facebook oldala

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük