Munkamegtagadás a Szent Lászlóban

Négy tanár  a múlthéten megtagadta a munkát egy kőbányai gimnáziumban – írja az index.hu

Négy pedagógus  nem tartotta meg az első óráját a Kőbányai Szent László Gimnáziumban. Akciójukkal az ellen tiltakoznak, hogy hiába akartak jogszerűen sztrájkolni, a hivatalok ezt ellehetetlenítették.

 

Fotó: Arold Imre

„Mi polgári engedetlenségnek neveztük ezt, mert egy törvény hiányosság ellen szeretnék tiltakozni, de arról tájékoztattak minket, hogy erre munkahelyen nincs lehetőség, így ez munkamegtagadásnak minősül, aminek következményei lehetnek” – mondta az Indexnek Tóth Viktor angol szakos tanár.

Egy másik angol szakos kollégájával, illetve egy magyar és egy fizika szakos tanárral közösen jelentették be az igazgatónak, hogy szerda reggel nem tartják meg az első órájukat. Az igazgató elfogadta ezt, megoldotta a helyettesítést, de közölte velük, hogy ezt jelezte a tankerület vezetésének.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük