Pont az ügy végén

Arold Péter

Ebben az évben írtuk meg a Cserkesz utcai kutyapanzió történetét. Úgy látszik pont került a végére. Az ügyben szereplő szomszéd a következő információt juttatta el szerkesztőségönkhöz.

Ezúton tájékoztatunk minden kedves korábbi, jelenlegi és jövőbeli ügyfelünket, hogy pesti panziónkat (1103 Budapest, Cserkesz u. 49.) augusztus 5-ei nappal bezárjuk, a továbbiakban budai (1116 Budapest, Mesterházi u. 6-8.), illetve szentendrei (2000 Szentendre, Rózsa u. 16.) panzióinkban fogadjuk kedves vendégeinket.

Ezzel egyidőben szeretnénk tájékoztatni mindenkit, hogy pesti panzióinkat hamarosan nagyobb, tágasabb helyre költöztetjük, az új ingatlan kialakítása a napokban kezdődik.

7 évvel ezelőtti kezdésünk óta és mintegy 150 000 vendégéjszakával rengeteg boldog és örömteli pillanatot szereztek nekünk a kis kedvencek, ugyanakkor az érdeklődések olyan mértékben megsokasodtak, hogy a márkánkhoz kapcsolódó, eddigi magas minőséget ilyen létszámok mellett nem tudjuk biztosítani – egy szóval a helyet kinőttük, elaprózni magunkat pedig nem szeretnénk.

 

Hirdetés

Ezen a ponton szeretnénk felhívni szíves figyelmüket a minket elmúlt hónapokban ért támadásokra is a lakó- és kutyás közösség részéről – ezt maximálisan megértjük, de semmiképpen sem keverhetjük össze a minket igazságtalanul ért vádakkal, amelyekről köztudott, hogy abból a helyzetből adódik, ha egy kutyus egy számára idegen környezetbe kerül, a gazditól távol. Meggyőződésünk, hogy ezeket a kihívásokat eddig sikeresen kezeltük, de fel kell ismerni, amikor egy hely, egy élettér túl szűkké válik és nem csak a kollégáknak, de a vendégeknek is túl nagy lesz a teher.

Szívből reméljük, hogy ezzel vissza tudjuk adni a lakóközösség nyugalmát (a probléma eredete), aki számára eddig is, ezután is mindig elérhetők leszünk.

Hamarosan jelentkezünk ismét!

a Dogmopolite vezetősége

Keresse fel csoportunkat lépjen be és véleményezze a cikket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük