Önkormányzati tájékoztató a koronavírussal kapcsolatban

A Kőbányai Önkormányzat tájékoztatása a koronavírussal kapcsolatos intézkedésekről.

Magyarország Kormánya a koronavírus elleni védekezés elősegítése érdekében veszélyhelyzetet hirdetett ki. A Kőbányai Önkormányzat kiemelt fontosságot tulajdonít a megelőzésnek és ezzel kapcsolatban az egyén felelős magatartásának. Minden kőbányai polgár szíves együttműködését kérjük abban, hogy a jogszabályi kötelezettségeken is túl az egymásra való odafigyelés, a segítségnyújtás és a felelős önkorlátozás révén mérsékelhessük a járvánnyal kapcsolatos kockázatokat.
Alapelvként fogalmaztuk meg, hogy a lehetőségekhez mérten csökkenteni kell az egyének érintkezésével járó kockázatokat, fel kell függeszteni minden olyan közösségi összejövetelt, amelynek a működése nem elengedhetetlen.

Aki teheti, maradjon otthon!

Az Önkormányzat és intézményei teljes körűen felfüggesztették minden rendezvényüket, programjukat, összejövetelüket (például „Szeretnék Önnek is adni virágot”, Kőbányai Halmajális, nyugdíjasüdülés tavaszi turnusai, „Mozdulj Kőbánya!” programsorozat stb.). Ugyanezt javasoljuk minden kerületi szervezetnek, közösségnek akkor is, ha jogszabályi kötelezettségük erre nincs! Zárva tart a Körősi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Nonprofit Kft. valamennyi intézménye, a Kocsis Sándor Sportközpont, a Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központ Család- és Gyermekjóléti Központja és Szolgálata,
valamint a közösségi házai.

Zárva tartanak a kőbányai bölcsődék, óvodák A koronavírus-járvánnyal összefüggő kormányzati intézkedésekkel összhangban, a gyermekek és a családok
egészségének védelme érdekében a Kőbányai Önkormányzat fenntartásában működő bölcsődék 2020. március 16-ától, az óvodák 2020. március 17-étől zárva tartanak. Az óvoda a hiányzást igazolt távollétnek minősíti. Az egyházi, alapítványi és magánóvodák, bölcsődék esetében a jogszabályok figyelembevételével a fenntartó dönt a nyitva tartásról.

Gyermekétkeztetés

Az iskolák és óvodák zárva tartása alatt a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermek részére a szülő, gondviselő szociális gyermekétkeztetést igényelhet. Az előre csomagolt ételt a Kőbányai Szent László Általános Iskola (1105 Budapest, Szent László tér 1.) konyháján vehetik át a szülők, gondviselők. Az igényeket a 06 1 4338 336-os vagy a 06 1 4338 342-es telefonszámokon lehet leadni a gyermek neve, születési ideje,
intézménynév, telefonszám és a szakorvos által javasolt esetleges diéta megadásával. Annak érdekében, hogy a szülőket ne terhelje fizetési kötelezettség az igénybe nem vett étkezés után, 2020. március 16-án törlésre került a március 17-től kezdődő időszakra vonatkozó valamennyi korábbi étkezési igény a
MultiSchool rendszerben.

Háziorvosi, gyermek-háziorvosi, fogorvosi ellátás Felhívjuk a figyelmet, hogy az emberi erőforrások miniszterének intézkedése szerint az egészségügyi
intézményekben ellátás csak akkor nyújtható, ha arra sürgős szükség miatt (életveszély vagy tartós egészségkárosodás elkerülése érdekében) kerül sor. A fertőzésveszély elkerülése érdekében előnyben kell részesíteni az orvossal történő telefonos távkonzultációt, valamint az e-recept írását.
Ezen intézkedés érvényes a járóbeteg-szakellátásra és a kórházi ellátásra is. Az idősek fokozott védelme érdekében a nappali ellátást biztosító intézmények működését az Önkormányzat felfüggesztette, ugyanakkor a házi segítségnyújtás és az étkezés továbbra is biztosított. Az Önkormányzat segítséget közvetít az

idős vagy otthonuk elhagyására képtelen kőbányaiak részére oly módon, hogy a bevásárlásban, gyógyszerek kiváltásában, kutyasétáltatásban stb. segítést vállaló önkénteseket toboroz, és a segítséget kérőket összekapcsolja a segíteni akarókkal. A jelentkezés részleteiről szóló tájékoztató ide
kattintva olvasható.

Az Önkormányzat által működtetett játszóterek, kültéri sportterületek és a zárt kutyafuttatók használatát is felfüggesztettük. A kutyafuttatásra kijelölt területek fokozott óvatossággal használhatók. Fokozattan kérjük, hogy a kerítéssel körbe nem kerített játszóterek, fitnesszeszközök használatától is tartózkodjunk a fertőzésveszély mérséklése érdekében!
Figyeljünk egymásra, a környezetünkben élőkre, az idős emberekre, a segítségre szorulókra! Gondoljunk a járvány miatt esetlegesen felügyelet nélkül maradó háziállatokra is!

A Kőbányai Polgármesteri Hivatalban a személyes ügyfélfogadás korlátozott, az erről szóló részletes tájékoztatás a ide kattintva megtekinthető. Házasságkötésre csak kistermes formában van lehetőség. Az Önkormányzat folyamatos tájékoztatást nyújt a lakosságot érintő információkról, valamint az intézkedéseiről. További tájékoztatás kérhető az Önkormányzat hivatal@kobanya.hu e-mail címén, valamint a

06 80 205 271-es és a 06 80 202 435-ös ingyenes hívható zöldszámon.

A koronavírussal kapcsolatos aktuális információk elérhetők a www.koronavirus.gov.hu honlapon.

Budapest, 2020. március 18.
D. Kovács Róbert Antal
Kőbánya polgármestere