Közélet

A baloldal megtámadta a nemzeti konzultációt

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

A baloldal rögtön megtámadta a nemzeti konzultációt – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója szombaton a párt Facebook-oldalára feltöltött videóban.

Hollik István azt mondta: a nemzeti konzultáció olyan jól bevált eszköz, amellyel a magyar emberek dönthetnek az életüket befolyásoló kérdésekben. Ha valami, akkor a járvány és a járvány által okozott gazdasági válsághelyzet egyértelműen indokolja, hogy megkérdezzük a magyar embereket a saját jövőjüket illetően – tette hozzá.
“Ennek ellenére a baloldal rögtön megtámadta a nemzeti konzultációt. Ezen nem csodálkozunk, hiszen eddig mindig támadták, ha ki akartuk kérni az emberek véleményét az őket érintő jelentősebb ügyekben. Ez egyenes következménye a politikájuknak” – fogalmazott.
Nem szabad elfelejteni, hogy a baloldali kormány 20009-ben úgy kezelte a válságot, hogy újabb és újabb terheket rakott az emberek vállára és még csak meg sem kérdezte őket erről – hangsúlyozta.
“A baloldallal szemben viszont mi úgy akarjuk a járvány okozta gazdasági válsághelyzetet leküzdeni, hogy segítünk az embereknek és megkérdezzük őket. Mi ezért továbbra is arra biztatunk mindenkit, hogy vegyen részt a nemzeti konzultációban”

– fogalmazott Hollik István.

 

Ez felháborító: Hollikék családi alapítványát is támogatta Soros

A KDNP-s képviselő csak 2015-ben lépett a nagypolitika porondjára – azelőtt az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke volt – de feltûnése
óta Németh Szilárdot is megszégyenítő vehemenciával bírálja Soros

A Magyar Nemzet cikke

 

 

A baloldallal szemben mi megkérdezzük az embereket a saját jövőjükről

A nemzeti konzultáció egy olyan jól bevált eszköz, amellyel a magyar emberek dönthetnek a saját életüket befolyásoló kérdésekben.Ha valami, akkor a járvány és a járvány által okozott gazdasági válsághelyzet egyértelműen indokolja, hogy megkérdezzük a magyar embereket a saját jövőjüket illetően.

Közzétette: Fidesz – 2020. május 29., péntek

Olvassa el ezt is
Plakátoltak, igazoltattak

Arold Péter Hírek Kőbánya Választások lesznek. Régen nem látott izgalommal készülnek a választásokra az ellenzéki oldalról, hiszen a tudósok mondják, Elolvasom

Pont az ügy végén

Arold Péter Ebben az évben írtuk meg a Cserkesz utcai kutyapanzió történetét. Úgy látszik pont került a végére. Az ügyben Elolvasom

15 éve költöztem Kőbányára a 11 éves lányommal.

Egy elkeseredett hangú írás közlök le most változtatás és vélemény nélkül  a Hős utcai blog oldalról átvéve 15 éve költöztem Elolvasom

Online temetés közvetítés? – Riport

fovarosunkinfo.hu A koronavírus mindenre ráteszi a kezét, de lehetőséget is nyújt új dolgok kiötlésére. Online temetésközvetítés. Mikor először olvastam a Elolvasom

Létre jött az egyezség

Aláírták az ellenzéki megállapodást az őszi választásokra! Mind a 12 egyéni választókerületben egyetlen ellenzéki közös jelölt indul, jelentette be Somlyódy Elolvasom

Miért történt?

Arold Péter Sok-sok amerikai filmet végig nézve - mert persze mindig ott történt valami, ami másutt nem, legyen az a Elolvasom

Folytatódik a Tiszta udvar rendes ház hadművelet

Arold Péter Hírek Kőbánya Emlékszem a sárga réztáblára, amire piros betűkkel volt ráírva a "Tiszta udvar rendes ház" felirat. A Elolvasom

Burány – Fidesz kettős mércét alkalmaz (a cikkben trágár fotó látható)

Arold Péter Politikai hírek Magyarország A Fidesz kettős mércét alkalmaz, amikor Hadházy Ákos képviselőt egy demonstrációért, több mint 300 ezer Elolvasom

Töredékáron sajátítja ki az önkormányzat a Hős utcai lakásokat

A lebontás előtt álló társasházban általában négy-hatmillió forint körüli összegeket kínál az önkormányzat az ingatlanokért, azonban ezt – néhány kivételtől Elolvasom

Érdekel minket az ön véleménye is