Halálos kimenetelű paneltűz a Kővágó utcában

Tűz Kőbánya – Több paneltűz keletkezett már az év első napjaiban. Nem régen Újpesten, tavaly év végén Újpalotán, most a kerületünkben gyulladt ki egy IX. emeleti lakás egyik szobája. Halálos áldozata is van.

Kigyulladt egy tízemeletes társasház kilencedik emeleti lakásának egyik szobája csütörtök délelőtt Budapesten a X. kerületben, a Kővágó utcában. A húsz négyzetméteres szoba teljes terjedelmében égett.

Az esethez hét járművel huszonöt tűzoltó érkezett, akik hamar megfékezték a lángokat. Még a tűzoltók kiérkezése előtt egy embert kihoztak a tűzzel érintett lakásból, akinek az életét már nem lehetett megmenteni. A tűz keletkezési okát és körülményeit a katasztrófavédelem vizsgálja.

A legtöbb lakástüzet magukra hagyott gyertyák, hibás elektromos eszközök, vagy túlterhelt elektromos hálózat okozzák. Az is gyakori, hogy a fűtés, a főzés, vagy a dohányzás áll a lakástüzek hátterében.

 Azokban a lakásokban, ahol van füstérzékelő, nem következik be halálos lakástűz, sőt füstmérgezés, nagyobb tűz sem jellemző az ilyen otthonokban. A füstérzékelő a tűz keletkezésének legelején jelez, amikor még van idő cselekedni. Minél hamarabb tudomást szerzünk a tűzről, annál több időnk van kimenekülni az épületből és a tűzoltókat hívni, akik így több értéket tudnak megmenteni – írja a Katasztrófavédelem

További rendőrségi hírek