Vadászati világkiállítás – Gulyás Andrea: óriási az érdeklődés

 Óriási az érdeklődés, már az első két napon több ezer látogatót fogadott a budapesti „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás – mondta Gulyás Andrea, a rendezvény kiemelt ügyekért felelős igazgatója az M1 aktuális csatornán vasárnap este.

Gulyás Andrea kiemelte: a világkiállítás nem csak a szakmának szól, a laikus érdeklődőket is számos rendezvény várja, így például a hagyományos vadászati módokat bemutató pavilon. A hagyományos vadászati módok az agarászat, a solymászat, az íjászat és az elöltöltő fegyverrel történő vadászat.

A pavilonban van például úgynevezett sólyomszimulátor, melyen egy sólyom szemével nézhető meg a magyar táj. A pavilon tematikájához kapcsolódva gyakorlati bemutatókat is láthatnak az érdeklődők a Kincsem parkban.
   

 A szakember kiemelte: „a vadászat nem öncélú gyilok”. Vannak, akik vitatják, de „mi vadászok vagyunk a legnagyobb állatvédők”.

A vadászat összekapcsolódik a vadgazdálkodással, természetvédelemmel, fenntarthatósággal.
    A kiállításon helyet kap a vadgasztronómia is, a rendezvény célja a vadhúsfogyasztás népszerűsítése – tette hozzá.
    Gulyás Andrea elmondta: számos kulturális rendezvény, kiállítás, koncert és előadás kapcsolódik a vadászati világkiállításhoz, amely még 2 hétig várja a látogatókat.

Persze valaki megint hazudik