Home / Közélet / Alsó hangon 8-10 év letöltendő, ha beismerik

Alsó hangon 8-10 év letöltendő, ha beismerik

Előkészítő üléssel vette kezdetét pénteken a Fővárosi Törvényszéken annak a korrupciós ügynek a tárgyalása, amelyben mások mellett Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke és Völner Pál korábbi államtitkár is vádlott. Az ügyészség – beismerés esetén – Schadl György számára tíz év, Völner Pál számára nyolc év szabadságvesztés kiszabását indítványozza.

    Az ügyben összesen 22 vádlott ellen nyújtott be vádiratot a Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós és vagyon elleni bűncselekmények, valamint pénzmosás miatt. Az előkészítő ülés a vád tartalmának ismertetésével kezdődött.
    A vádirat szerint Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke 2018 májusa előtt korrupciós kapcsolatot alakított ki Völner Pállal, az Igazságügyi Minisztérium akkori parlamenti államtitkárával. Ennek keretében Schadl György jogtalan előnyként rendszeresen készpénzt – 2021 júliusáig összesen legalább 83 millió forintot – adott a politikusnak, aki ezért az államtitkári és miniszterhelyettesi pozíciójából eredő befolyását az őt vesztegető személy érdekeinek megfelelően gyakorolta. Korábbi vallomásukban mindketten tagadták a terhükre rótt bűncselekmények elkövetését.
    Boros Gábor, a Központi Nyomozó Főügyészség osztályvezető ügyésze elmondta, Schadl György rendszeresen, „fizetésként” adott pénzt Völner Pálnak azért, hogy az akkori államtitkár folyamatosan rendelkezésére álljon. Völner Pál a vád szerint alkalmanként kettő-ötmillió forintot vett át Schadltól, és a pénzért „cserébe” közreműködött egyebek mellett abban, hogy Schadl György javaslatának megfelelő embereket nevezzenek ki végrehajtónak, illetve vállalta például azt is, hogy állami pályázati támogatást szerez Schadl György egyik cége számára.
    Az ügyész jelezte: Schadl György maga is pénzt kapott azoktól az emberektől, akiket a végrehajtói pozícióba segített, és összesen több mint 924 millió forint illegális jövedelemre tett szert.
    A nyomozó főügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság – beismerés esetén – Schadl Györgyöt 10 év, Völner Pált 8 év börtönbüntetésre, és 200 millió, illetve 25 millió forint pénzbüntetésre ítélje, mindkettőjüket 10 évre tiltsák el a közügyektől, a jogi egyetemi végzettséghez kötött foglalkozásoktól pedig végleg. Az ügyészség vagyonelkobzást is javasol velük szemben a jogtalan gazdagodásuk erejéig.
    Négy másik vádlottra – beismerés esetén – letöltendő börtönbüntetést, pénzbüntetést és közügyektől eltiltást, tizenöt vádlottra próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést és pénzbüntetést, egy vádlottra pedig pénzbüntetést kért az ügyészség.
    Az előkészítő ülésen több vádlott is beismerte bűnösségét, de a meghallgatások jövő hét kedden és csütörtökön tovább folytatódnak a Fővárosi Törvényszéken.

Címlapfotó: Völner Pál az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. június 14-én – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Sign Up For Daily Newsletter

Stay updated with our weekly newsletter. Subscribe now to never miss an update!

[mc4wp_form]

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Rágcsálók okozta károk

Szponzorált tartalom A rágcsálók, mint az egerek és patkányok, komoly károkat okozhatnak otthonokban, mezőgazdasági területeken és üzleti vállalkozásokban is. A károk széles körét érinthetik, beleértve a fizikai károsodásokat, egészségügyi problémákat és gazdasági veszteségeket. Elszaporodásuk esetén nincs más megoldás, mint a végleges rágcsálóirtás! Íme néhány specifikus példa a rágcsálók által okozott károkra: Fizikai károk: 1, Elektromos

Nem lesz ellátás a kórház őrzőjében

Február 16-án leállt a budapesti Uzsoki Utcai Kórházban a kardiológiai osztályon a súlyos betegek ellátása. Erről Kunetz Zsombor írt Facebook-oldalán. Az orvos, egészségügyi szakértő a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) határozatára hivatkozott. Dr. Kunetz Zsombor MBA Ez egy elég rossz hír, az Uzsoki Utcai Kórház eddig azért még működőképes volt, most egy alapszakmai ellátás szűnik meg ott

Takács Péter mindenkit megnyugtatott

Hamar döntött a kormány az orvosok kötelező kamarai tagságáról. Az eddig három kötelező kritériumból egyet egy tollvonással megszüntettek. Mint ismeretes a MOK gyanúba keveredett, miszerint orvosokat fenyegettek ha csatlakoznának az új ügyeleti rendszerhez. A Kamara ezt tagadja, a rendőrség viszont nyomozást rendelt el. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) nem szűnik meg, a MOK tovább folytathatja tevékenységét az

Megszűnhet a kötelező kamarai tagság az orvosok esetében

Az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvénymódosítás az elfogadása esetén megszünteti az orvosok kötelező kamarai tagságát és kimondja, hogy kamarai tagság nélkül is végezhető egészségügyi tevékenység.     Egy, az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága által hétfőn elfogadott módosító javaslat véleményezési jogot biztosítana a Magyar Orvosi Kamarának (MOK) a szakmai-etikai szabályok felett, amelyek megalkotásának jogát egy friss kormányzati törvényjavaslat