Továbbra sem foglalkozik rendszerszinten a kormány a lakhatás megfizethetőségével

 Továbbra sincs olyan lakáspolitikai koncepció, amely rendszerszinten foglalkozna a lakhatás megfizethetőségével. A Habitat for Humanity Magyarország idén 13. alkalommal publikálja éves jelentését a lakhatásról. Az utolsó két fejezet bemutatóját november 27-én tartották a Margit krt.-i Habitat Kreatív Központban. A teljes 2024-es jelentés már olvasható a szervezet honlapján.

A biztonságos és megfelelő minőségű lakhatás a jóllét alapfeltétele, de az ehhez való hozzáférés továbbra sem számít alapjognak Magyarországon. Évről évre nehezebb itthon megfizethető lakhatáshoz jutni: folyamatosan csökken a lakástulajdonhoz és a lakásbérlethez jutás lehetősége, mivel a magas albérletárakat és az EU-s szinten is elszálló lakásárakat nem követi a bruttó átlagbérek és reálbérek emelkedése, az eddigi állami beavatkozások pedig sok esetben inkább az árak növekedését eredményezték.A lakásárak Magyarországon már a 2015-ös árszint 298%-áig emelkedtek  – nominális árakon számolva. Bár egész Európában drágultak az ingatlanok ebben az időszakban, sokkal kisebb mértékben, mint Magyarországon  (átlagosan 149%-kal). 

!function(e,n,i,s){var d=”InfogramEmbeds”;var o=e.getElementsByTagName(n)[0];if(window[d]&&window[d].initialized)window[d].process&&window[d].process();else if(!e.getElementById(i)){var r=e.createElement(n);r.async=1,r.id=i,r.src=s,o.parentNode.insertBefore(r,o)}}(document,”script”,”infogram-async”,”https://e.infogram.com/js/dist/embed-loader-min.js”);
1.b ábra: A lakáspiaci árak, a lakbérek és az átlagkeresetek alakulása (2015=100%)

A lakhatás költségeinek biztosítása is a megfizethetőségi problémák része. Ha a háztartások rendelkezésre álló jövedelmük túl nagy – 40% vagy afölötti – hányadát költik lakhatásra, fennáll az eladósodás, lakásvesztés, elszegényedés kockázata. Ma Magyarországon ez a háztartások 13%-át érinti.Minél alacsonyabb a háztartás jövedelme, bevételeinek annál nagyobb hányadát költi lakhatásra – mindegy, hogy lakástulajdonosról vagy bérlőről van szó. A lakásfenntartási költségek jóval magasabbak a piaci alapú lakást bérlők esetében: 42,5% azok aránya, akik bevételeik több mint 40%-át költik lakhatásra. Az albérletárak is tovább emelkedtek idén (országosan átlag 9,6, Budapesten 9,8%-kal).

!function(e,n,i,s){var d=”InfogramEmbeds”;var o=e.getElementsByTagName(n)[0];if(window[d]&&window[d].initialized)window[d].process&&window[d].process();else if(!e.getElementById(i)){var r=e.createElement(n);r.async=1,r.id=i,r.src=s,o.parentNode.insertBefore(r,o)}}(document,”script”,”infogram-async”,”https://e.infogram.com/js/dist/embed-loader-min.js”);

Magas lakhatási költségekkel küzdő, valamint anyagi és szociális deprivációban érintett háztartások aránya 2023 (%)

„Bár a kormány 2024. októberben elismerte, hogy szükség van annak támogatására, hogy a megfizethető lakhatás minden társadalmi-gazdasági csoport számára elérhető legyen, továbbra sincs olyan lakáspolitikai koncepció, amely rendszerszinten foglalkozna a lakhatás megfizethetőségével, és az alacsony jövedelmű háztartások hosszú távú önálló lakhatáshoz jutását célozná” 

– magyarázta el Ámon Katalin, a Közép Európai Egyetem (CEU) PhD-hallgatója, a 2024-es Lakhatási jelentés 4. fejezetének szerzője. További ok az önkormányzati bérlakásszektor alulfinanszírozottsága, az állami támogatás hiánya és ezzel összefüggésben az önkormányzati tulajdonú lakásállomány folyamatos csökkenése. Jóval kevesebben jutnak önkormányzati bérlakáshoz, mint ahány embernek létfontosságú lenne. Az önkormányzati lakásállomány 2023-ban 101 145 lakásból állt (ebből 3043 felújított, 1857 bontandó állapotú).

Ennek többszörösére lenne szükség ahhoz, hogy segítse a nehéz helyzetben élőket. Az önkormányzatok mozgásterét is jelentősen befolyásolják a lakásszektor egészére ható ingatlanpiaci folyamatok, pl. az ingatlanárak emelkedése, a befektetési célú ingatlanvásárlás, valamint a rövid távú szálláskiadás. Továbbá a lakásszektor működési kereteinek országos szintű szabályozása és az általános forráshiány is korlátozza a lehetőségeiket.

Ennek ellenére a települési önkormányzatoknak kiemelt szerepük van a területükön jelentkező lakhatási problémák megoldásában, mivel ezek erősen helyhez kötöttek. Emellett ők a közhatalom lakosokhoz fizikailag legközelebbi, a helyi viszonyokat legjobb eséllyel ismerő intézményei, akik szintén felelősséggel tartoznak a választópolgáraik felé.

Címlapfotó: Balról jobbra: Kőszeghy Lea szociológus, a Társadalomtudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa, a 3. fejezet szerzője; Illyés Tímea, a Habitat for Humanity Magyarország programigazgatója és Ámon Katalin, a Közép Európai Egyetem (CEU) PhD-hallgatója, a 4. fejezet szerzője
Fotó: Molnár Zsóka // © Habitat for Humanity Magyarország

Please follow and like us:
0
fb-share-icon0
Tweet 420
Pin Share20

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük