Home / Kultúra / Programok / Peter Šrámek Kőrösi színházteremben

Peter Šrámek Kőrösi színházteremben

Peter Šrámek Kőbánya

Peter Šrámek Fonogram-díjas szlovák származású, magyar énekes. Az ismertséget a Rising Star című műsorral szerezte meg, ahol egészen a 3. helyig jutott.

Első önálló albuma három hét alatt aranylemez lett. Szerepelt a 2015-ös Sztárban Sztár harmadik szériájában, ahol második helyezést ért el. 2016-ban a Nagy Duettben és a Sztárban Sztár + 1 kicsi című showban láthattuk a Tv2-n keresztül. 2017-ben egy új lemezzel ajándékozta meg rajongóit, Csukd be a szemed címet viseli.

Dobban a szív című dalához 2017 szeptemberében Londonban forgatott videó klipet. Majd 2022-májusban megnyerte a Csináljuk a fesztivált című műsort, melyben első helyezést ért el a Lady-n című dallal. „Forog a film” címmel jelent meg Peter Šrámek legújabb videóklipje, amelynek szövege több Zámbó Jimmy utalást rejt magában, ezzel is tisztelegve a néhai legenda öröksége előtt. A ’80-as évekbe repítő felvétel a MAHASZ listán harmadik helyen nyitó ’A Király’ filmzenei dupla lemezen is megtalálható. A Jimmy életét feldolgozó minisorozat sikere minden várakozást túlszárnyal, és az is bátran kijelenthető, hogy ehhez a felcsendülő új zeneszámok is hozzájárultak. Ezzel párhuzamosan Šrámek életében is egy új zenei karrier felívelése vette kezdetét, ugyanis ma már saját dalaival és hangszínével is képes tömegekhez eljutni, nevét az egész ország ismeri.

A tízrészes műsor főcímdala, a „Jöjj velem!” klipje a YouTube számlálója szerint már túl van az 1,3 milliós nézettségen. Emellett a másfél hónapja kiadott „Ki vagyok én” is félmilliós kattintást ért el idáig. Akik a sorozatot zenei szempontból is figyelik, azoknak bizonyára feltűnt, hogy rengeteg Zámbó Jimmy felvétel maradt ki a filmből, amelyeket a legjobb szándékkal sem tudtak a forgatókönyvhöz igazítani – köztük szerepel a „Forog a film” is, amely ennek ellenére kiemelt szerepet kapott a projekt alatt.

Jegyvásárlás:

https://korosi.jegyx1.hu/…/a-kiraly-peter-sramek-nonapi

Helyszín: Kőrösi színházterem


Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Nem lesz ellátás a kórház őrzőjében

Február 16-án leállt a budapesti Uzsoki Utcai Kórházban a kardiológiai osztályon a súlyos betegek ellátása. Erről Kunetz Zsombor írt Facebook-oldalán. Az orvos, egészségügyi szakértő a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) határozatára hivatkozott. Dr. Kunetz Zsombor MBA Ez egy elég rossz hír, az Uzsoki Utcai Kórház eddig azért még működőképes volt, most egy alapszakmai ellátás szűnik meg ott

Takács Péter mindenkit megnyugtatott

Hamar döntött a kormány az orvosok kötelező kamarai tagságáról. Az eddig három kötelező kritériumból egyet egy tollvonással megszüntettek. Mint ismeretes a MOK gyanúba keveredett, miszerint orvosokat fenyegettek ha csatlakoznának az új ügyeleti rendszerhez. A Kamara ezt tagadja, a rendőrség viszont nyomozást rendelt el. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) nem szűnik meg, a MOK tovább folytathatja tevékenységét az

Megszűnhet a kötelező kamarai tagság az orvosok esetében

Az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvénymódosítás az elfogadása esetén megszünteti az orvosok kötelező kamarai tagságát és kimondja, hogy kamarai tagság nélkül is végezhető egészségügyi tevékenység.     Egy, az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága által hétfőn elfogadott módosító javaslat véleményezési jogot biztosítana a Magyar Orvosi Kamarának (MOK) a szakmai-etikai szabályok felett, amelyek megalkotásának jogát egy friss kormányzati törvényjavaslat

Ez mennyire normális?

Arold Péter A hatalom félelmei közé beidegződött rezdülés minden olyan, amiről úgy gondolják ellenük szól. Persze ellenük szól, de nem valaki, vagy valakik irányított akarata miatt. A MOK megunta a totojázást és 8 ezer orvos tette letétbe felmondását, ha nem történnek hathatós lépések az egészségügyben. A kormány azonnali reakciója máris Gyurcsányra keni az egészet és