Kultúra

A Léggömb – Adorján Gyula írása

Adorján Gyula 1962-ben született Kőbányán és a mai napig kellemes emlékek fűzik a kerülethez és annak szűkebb helyeire, ahol fiatalságát töltötte. Nyugodtan idesorolhatjuk a Sörgyár utcát és a Városszéli telepet is, amit ma Kőbánya-Kertváros néven ismerhetünk. Írásait saját emlékeire építve önti  olvasmányos köntösbe, mindannyiunk örömére.

 

A játszótéri hinták álmos egyhangúsággal figyelték a park virágzásnak indult fáit. A felhőtlen ég alatt vidáman sikongtak a madarak, s a közeli padon egy kisgyerek, feltartott kézzel kapaszkodott lufijának megfeszült fonalába. A rikító sárga gömböt egy aprócska, pajkos szellő táncolta körbe, s míg feliratát a fiú mosolyogva nézte, a járda repedésén túl, egy sereg hangya újra csatarendbe állt. A homokozóban játszadozó gyerekek, különböző hangos motorhangot utánozva tologatták színes autóikat. A berregő, búgó, kisebb-nagyobb jármű, egyszerre szántotta a homokot! Az odaérkező fiú, irigykedve nézte a színes járgányok sokaságát. Alig néhány perc elteltével a léggömb, máris fölöslegesnek hatott. Gazdájának minden gondolatát lekötötte a homokozóban látott megannyi autó. Míg a fák tollas dalnokai egymást kergették a játszótér fölé hajló ágakon, addig a környező házak felhevült falait, őrületbe kergette az egyre melegebbnek tűnő lusta nap.
Az űrhajó folyosóinak hatalmas, robbanásbiztos kijelzői mögött, számtalan színben pompázott ezer, és ezerféle számadat. A központi vezérlő óriás székeiben négy, fehér szkafanderes asztronauta, megdöbbenve figyelte a köréjük épített pultok lámpáinak riadt fényeit. A megszámlálhatatlan műszer izgő-mozgó mutatói, sosem tapasztalt módon jelezték:

– Valami baj van! –

Amíg az egyik szerint, elveszett az űrhajó üzemanyagának jelentős része, addig a másik, elképzelhetetlen hőfokok számaival grimaszolt. A gépterem közepét kitöltő központi számítógép, alig hallható módon énekelt. Hangjában egyesülni látszott több kilométernyi vezeték unott zúgása, ahogy áramjárta trafójának zümmögése is. Mindent látó szemét többszáz kamera alkotta, így figyelmét nem kerülhette el, szinte semmi sem! Ez az okos gépezet, a csapat elindulása óta, fáradhatatlanul figyelte a hajó, s a világűr minden centiméterét. Műszerei, könnyű gáz jelenlétét érzékelték a hatalmasra épített űrhajó körül, s míg elképesztő sebességgel haladt a rohamosan forrósodó hélium felhőben, addig az asztronauták arcát lassan, fehérre festette a félelem!

A kisfiú, sóvárogva nézte a homokozóban szorgoskodó színpompás járműveket. Az egyik, összetolva maga előtt a talajt, kellő szélességű utat épített. A másik, a mellettük összegyűjtött apró kavicsokat szállította el, míg a harmadik, óriási tólóekéjével, jókora alagutat mélyített. Felnőtteket megszégyenítő munkájukban oly módon merültek el, hogy az odaérkező fiú irigykedő pillantásait észre sem vették! A fiú köszönt, kissé talán bátortalanul intett, de senki sem válaszolt! Egy utolsó próbálkozással rámutatott az oldalára borult jókora teherautóra. A tolóekés, felemelte fejét, hangos brummogások közt járgányát megfordította, s végig szántva az utat, az oldalára borult teherautót, a homokozó másik sarka felé tolta. A fiú úgy érezte, őrá itt nem kíváncsi senki, így játék nélkül csendben, visszaballagott. Túl, a napégette pingpongasztalon, egy rozzant libikóka deszkái mögött, édesanyja pihent, egy megfáradt padon. A fiú nem szólt, csak mellé huppant csendben. A kissé már ernyedtnek tűnő fonal végén, rikítón sárgállott a ráncosodni látszó léggömb.

Az űrhajó vészjelző rendszere ugyan életbe lépett, ám a hajót körül ölelő héliumfelhő tovább hevülése ellen, a négy szkafanderes semmit sem tehetett! Felszerelésüktől megszabadulva, egyszerre meredtek a külső kamerák által közvetített képre. A hajó orra, mely egy jókora tűhegyes kúpban végződött, a világ végének hitt rikító sárga falnak ütközött! A sosem látott rugalmas massza, fogadva a belé hatoló fém kúp nyomását, csendben nyúlni kezdett. Az űrhajó, szinte már átfúródott az ismeretlen világ rikító sárga falán, amikor a fiú, észrevette lufiján a kitüremkedést. Mire mutatóujjával a furcsaságot megérintette volna, a léggömbbe zárt univerzumot hatalmas robbanás iszonyú zaja rázta meg!

A park fölé magasodó fák ágain, sivalkodó madarak udvarolták körbe tojóikat, s közben a csatarendbe rendeződött hangyahadsereg, némán tovább ballagott.

Adorján Gyula

Ossza meg ön is
Share on Facebook
Facebook
Tweet about this on Twitter
Twitter
Share on LinkedIn
Linkedin
Hozzászólások

Szólj hozzá!

avatar

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

  Subscribe  
Visszajelzés