Történt ugyanis, hogy tini korában vett egy orosz dobgitárt. A bátyja megtanította néhány akkord fogására, amivel elkezdte játszogatni, kísérgetni az akkor aktuális slágereket, beat számokat.
Néha kedvet kapott gyakorolni, de a tinik élete akkor sem volt egyszerű. Kipróbálta az elérhető sportok egy részét, atlétika, budy building, judo és karate, de egyik sem váltotta ki a hozzá fűzött reményeket, bár eredményesen űzte őket, nem kötötte le úgy, mint a zene.
Az számára valahogy mindig más volt. Mikor dolgozni kezdett, a kocsikisérője dobolni tanult egy ismert tanárnál, tőle kedvet kapott, hogy újra komolyabban foglalkozzon a muzsikálással. Gyorsan tanult, szorgalmasan, kitartóan gyakorolt, aminek eredményeképpen következő évben már az OSZK-ban tanult. Sokat járt koncertre, ámulva nézte a „nagyokat”, Deák Bill, Póka Egon, Radics, Tátrai, Som Lajos, és arra gondolt, milyen jó lenne előttük játszani, fellépni, legalább egyszer az életében.
Munkahelyet váltott, hogy többet tudjon foglalkozni a zenéléssel, és a főnöke, Földes Hobo Laci akkor toborozta a bandáját. Amint megtudta, miben „sántikál”, felajánlotta, hogy meghallgatja. De másnap megkapta a behívót, és elvitték a végekre. Szerencséjére bent fél év után új bandát kellett összehoznia a leszerelők miatt, így a további másfél évet már zenéléssel is tölthette. Leszerelés után újból felvételiznie kellett az OSZK-ba, felvették, de másfél év után megismerte élete párját, banda helyett családot alapított. Bár a gitárt féltve eltette, őrizte, sokáig kézbe sem vette, de álmai megmaradtak. Hátha, egyszer, valamikor.
A gyerekei mára kiröpültek, az üres szobát berendezte zeneszobának, a családtól kapott egy új gitárt, és amennyit előtte a tv-t nézte, annyit kezdett újból gyakorolni, játszani (azóta sem néz tv-t). Az akkori kollégákkal, (akik szintén zenéltek valamikor), ötleteltek, hogy „kell egy banda”. Össze is hozták, lépésről lépésre gyarapodott a repertoár, fellépések is jöttek, egyre nagyobb kihívásokat vállaltak. És idén tavasszal jött a felkérés, a FELKÉRÉS, előzenekarként a Kőbányai Blues Fesztiválra.
Gyermeki izgalommal, hónapokon át lázasan készültek mindannyian. Eljött a nap, és ott, elérzékenyülve állt a színpadon, lent a hallgatók, körülötte sürgés-forgás, ahogy ez ilyenkor lenni szokott, aztán nagy nyugalom, és megszólalt a The loner, aztán a többi, végül a Highway to hell. És lepergett vagy ötven év is, végül az a nagyszerű érzés kerítette hatalmába, hogy SIKERÜLT. Sikerült Pókáék, Billék és Révész Sanyiék előtt játszani. A srácot Agócs Zsoltnak hívják, a banda neve pedig P.Kabinet.
