Várhatóan 2019 tavaszára készül el Magyarország első fedett kerékpáros körpályája. A kőbányai velodrom projekt összesen három, különböző években elnyert állami és egy önkormányzati támogatásból valósítható meg. A 2014. évi támogatás összege az EMMI-nél van lekötve, a 2016. és 2017. évi támogatások pedig az idei kormányátalakítások során megszűnő NFM-től átkerültek az EMMI-hez, ahol még nem jelölték ki a projektért felelős szervezeti egységet.

 

A kőbányai önkormányzati támogatás összege nettó 100 millió forint, a kormányzati támogatások sorrendben:

 

Diavetítéshez kattints a képre

 

Tekintettel arra, hogy a beruházást gazdasági társaságok fogják kivitelezni – az MKSZ ugyanakkor mint támogatási kedvezményezett nem gazdasági szereplő, így ÁFA visszatérítésre sem jogosult -, ezért szükségessé vált egy nonprofit projektcég alapítása. A Magyar Velodrom Kft. 100%-ban a szövetség tulajdonában van, célja a kőbányai velodrom fejlesztés koordinálása, lebonyolítása. Ennek keretében előkészíti és megköti az egyes támogatási szerződéseket a minisztériummal, a közbeszereztetés előkészítése érdekében sportfejlesztési területen gyakorlott mérnökirodával együttműködve elkészíti a fejlesztés szakmai tervdokumentációját, a beruházás közbeszereztetése során a BMSK mint lebonyolító szervezettel együttműködik, a nyertes pályázóval pedig megköti a szükséges szerződéseket. A társaság ügyvezetésével az MKSZ elnöksége Szilasi Lászlót bízta meg, aki az elnökség egyetértésével egy 8 fős szakmai döntéselőkészítő munkacsoportot hozott létre. A munkacsoport rendszeresen, az elnökségi ülések napján, azt megelőzően egyeztet.

 

A tervezés kezdetekor különböző cégektől, vállalkozóktól bekért ajánlatok alapján a beruházás bruttó költsége előzetes számítások szerint eléri az 583 millió forintot. A fejlesztés közbeszereztetését a BMSK végzi, így az MKSZ által szerzett ajánlatokban szereplő összegek csak iránymutatásul szolgálnak, hogy tervezni lehessen, milyen elemek, amik elengedhetetlenek, és melyek azok, amelyek a szakág szempontjából kívánatosak, de a támogatási keret kimerülése esetén le kell mondani róla.

 

velo.hu

 

A tervezett sportlétesítmény nem fix csarnokban épül, hanem mobil, duplafalú sátorborítással válik fedetté. Ennek előnye, hogy a szakág jövőbeni országos fejlesztései tervezésénél lehet azzal is kalkulálni, hogy a beruházás könnyen, költséghatékonyan mozgatható, helyezhető át más helyszínekre. A lényegesen olcsóbb bekerülési költségű megoldásnak hátránya viszont a gyenge szigetelési adottsága, így a fűtés egyértelműen a legjelentősebb fenntartási költségelemet fogja jelenteni az üzemeltetés során a téli hónapokban.

 

A beruházás tervezésével megbízott mérnökiroda szeptember végére készíti el a műszaki dokumentációt, amely alapján a BMSK-nál októberben elindulhat a tervek szerint 1 hónap alatt lezajló közbeszerzés is. Bízunk benne, hogy szeptember elejéig az is kiderül, hogy az EMMI-nél mely szervezeti egységhez került a megszűnő NFM-től megörökölt támogatásaink ügye, addig ugyanis a támogatási szerződéseinket sem tudjuk megkötni, ami a közbeszereztetés előfeltétele.

Hirdetés


 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük