“Mivel magam is elváltam, néhány társkereső oldal segítségében reménykedve, mint egyfajta kétlábú árucikket, én is meghirdettem magam. Első képeimet alig hogy feltettem, Adoniszi szépségemben való gyönyörködésem közepette, egyszer csak üzenetet kaptam. Hirtelen, azt sem tudtam merre vagyok arccal! A kapott fotón, egy baseball sapkás hölgy volt látható, sportkormánnyal a kezében. A görcs vizslatta a hátteret! Igazi férfiemberhez méltón, egekig nőtt önbizalommal, udvarolni kezdtem.

Ő, estére a lakására invitált, ahol kedvesen várt egy inkább kaspóra hajazó éltesebb nő, akinek elragadó szépségétől vonítva menekülnek, még a legsötétebb utcák csöves kutyái is! Nem vagyok az a berezelős fajta, de a helyzet, kezdett érdekes fordulatot venni. Néhány mondat után, melyben többször nyert említést felnőtt korú lánya, kifejezetten megnyugodtam. Ha akkor tudom mi fog történni, gyalog legyorsulom a vonatot!

Néhány kókadt virsliből és általa egészségesnek mondott, igen szikkadt kenyérből összeütött „reprezentatív” vacsoránk elfogyasztása után közelebb hajolt, és a nadrágomban kezdett kotorászni. Kacajnak indult, erősen földöntúlira sikeredett vicsorgásától, amúgy mindenre kapható büszke férfiszerkezetem, nem hogy fél hatos állásba helyezkedett, de megpróbált oly módon visszahúzódni, hogy már szúrta a hasamat. Kissé ijedtnek tűnő mosolyt próbáltam lefagyott arcom helyére erőltetni, s csendben a kijárat felé tolattam, amikor hátamba vágódott a kilincs.

Mesebeli megmentőm érkezésében reménykedve megfordultam, és a látottaktól kinőtt a hajam. Az ajtóban, a fotón látott baseball sapkás nő állt, bicikli pumpával a kezében. A kutya tudja miért, most, valahogy másként festett. Tekintete, minden értelemtől mentesen meredt rám. Furcsán festői ábrázatára lapuló orra láttán, az a röpke gondolat hasított belém, hogy gyermekkorában valószínűleg két szoba között rohangált, amikor bevágódott az ajtó. Kedves mosolyát, leplezetlen csillogással díszítette, egy alig hat centis nyál csurgulat.

Mire felém közeledő karját kikerülhettem volna, már késő volt! Gyermekkorom óta hőn áhított puszijától úgy néztem ki, mint akit képen nyalt egy teve. Lábaim rogyadozni kezdtek, karomból messzire költözött minden erő. Egy aprócska, előző életemből magammal hozott sikolyt hallattam, aztán snitt. Alighanem elvittek az UFO-k, mert sok mindenre igencsak nem emlékszem. Az még homályosan felsejlik néha, hogy végigvezettek a lakás minden szegletén, s büszkén mutogatták a beteg lány széthajigált játékait. Arra is emlékszem, hogy szobájába lépve kandi-kamerákat kezdtem keresgélni, s amint rájöttem, hogy ez mégsem a „Kész Átverés Show”, jeges veríték csiklandozta a homlokomat.

A belőlem kiszakadni kívánkozó röhögést visszafojtottam ugyan, de a látványtól, szülési fájdalmak kerülgettek. A szoba közepén, a parkettához csavarozott íróasztalon, vidáman terpeszkedett egy gondosan odaerősített Zsiguli műszerfal, melyből a világ legnagyobb természetességével kandikált ki a képről oly ismerős, kissé már leharcolt sportkormány. Nos, az első randiról talán ennyit! Nem tudom, hogy jutottam haza, ahogy azt sem, kerestek-e ez után!

Egy biztos! Mire a hosszú lábadozást követve sikerült a látottakat kiheverni megfogadtam, ha a későbbiekben valaki „első randi” kapcsán lakásába invitál, inkább járok esősirató táncot spenótlevéllel a fülemben a Hősök terén, mint ismeretlenül odamenjek!”

Hozzászólások
Tags:

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..