A kórház volt a felelős

Szerző

Elismerte felelősségét a Bajcsy-Zsilinszky Kórház a két éves szemsérült kisfiú ellátásával kapcsolatban – értesült a Népszava. Ez volt az a kórház, ahová szállította volna a mentő a két éves kisfiút, akinek bot fúródott a szemébe, de jelezték, hogy nincsen infrastruktúra a gyerek megfelelő elaltatásához, ezért inkább vigye a mentő a SOTE Szemészeti Klinikájára. A Bajcsy-Zsilinszky Kórház belső vizsgálatot indított az ügyben, ennek április 29-én lett vége, és megállapította, hogy a kórháznak mint ügyeletesnek, el kellett volna végeznie az elsődleges szakorvosi ellátást, vagy telefonos értesítés után kellett volna továbbküldenie a beteget a Semmelweis Egyetem klinikájára, ahol egyébként éppen azért nem akarták eleinte ellátni a gyereket, mert nem volt semmilyen előzetes diagnózis, és nem volt ügyelet sem, ami épp készen állt volna betegek azonnali ellátására.

A vizsgálat eredményéről a Bajcsy kórház igazgatója tájékoztatta a Semmelweis Egyetem rektorát. Az SE a sérült kisfiú ellátásáról korábban közleményében azt írta: a klinikájára április 18-án délután érkező, gyermeket soron kívül, a szakma szabályainak megfelelően ellátták, függetlenül attól, hogy ezen a napon a klinika nem volt a sürgősségi ügyeletre kijelölt fővárosi intézmények között.

Címlap fotó: Arold Péter

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük