Home / Közélet / 15 éve költöztem Kőbányára a 11 éves lányommal.

15 éve költöztem Kőbányára a 11 éves lányommal.

Egy elkeseredett hangú írás közlök le most változtatás és vélemény nélkül  a Hős utcai blog oldalról átvéve

15 éve költöztem Kőbányára a 11 éves lányommal. Eleinte albérletben laktunk. Úgy gondoltam, megpróbálok hitelből egy lakást vásárolni magunknak. A törlesztőrészletek akkoriban még megegyeztek a lakbérárakkal. Jó ötletnek tűnt, ha életem végéig is kell fizetnem a hitelt, egy idő után akkor is az enyém lesz, így a gyerekemre is tudok hagyni valamit.

Egy keresetre nem sok pénzt kap az ember lánya, abból gazdálkodtam, amennyit adtak. A sok pince- és raktárhelyiség után találtam egy előkertes, szoba, konyha, fürdőszobás lakást a Hős utca 15/A-ban. 2008 nyarán beköltöztünk.

Igen, láttam milyen környék, szegények laknak itt, én is az vagyok. Ipari szakmunkás, nulla családi háttérrel.

Amit akkor láttam belőle, sok gyerek az utcán, futkároznak, játszanak, és bizony hangosak. A lakók kisebb csoportokban beszélgetnek, néha hangosabban a kelleténél, és igazából ennyi. Hogy beszólogattak-e? A 4-es 6-os villamoson többször fordult elő, mint itt.

Tehát beköltöztünk. A lányom innen járt a Veres Pálné gimnáziumba, majd utána az ELTE-re. Nem szorultam egyszer sem munkanélküli segélyre, mindig volt munkahalyem, szabadnapokat is munkával töltöttem. Jött a válság, majd a főnyomócső eldurrant a lakásomban, mindenemet elvitt a víz, egy kráter lett a fürdőből, a szoba megsüllyedt. Hosszú évekig tartott, mire egyedül helyrehoztam. Most, a változatosság kedvéért, felülről ázunk.

Nem vagyunk rossz emberek, a bűnünk, hogy itt lakunk, és az átlagnál szegényebbek vagyunk. Ami azt jelenti, hogy nem jut pénz karácsonyfára, ajándékra, a nyarakat itthon töltöttük, és dolgoztunk. A gimiben azzal kezdődött az év, hogy mindenki elmondta, hol nyaralt. Az én lányom hallgatott, szégyellte, hogy diákmunkával töltötte a nyarat. Mindig gyűjtött valamire, általában ruhákra költötte, hogy ne lógjon ki annyira az osztályból. Nekem is jó volt, mert azt már nem kellett megvennem.

Az egyetemi évek is így teltek. Mindezek ellenére kiváló mesterdiplomát szerzett. A diplomaosztón nem volt családi összejövetel, többfogásos ebéd, nem készültek mosolygós fotók. De nem is ezért csinálta. Persze azért tőlem kapott egy szerény emléket, amit azóta is a nyakában hord. Veszprémbe költözött, viszont egy pesti múzeumban dolgozik mint muzeológus. Imádja a munkáját, boldog, hogy ezt csinálhatja. Sokszor jön a Hős utcába, több napot itt is tölt.

Ilyenek vagyunk mi Hős utcaiak, sokan, idősek, fiatalok, dadák, eladók, gyári melósok stb. Látnak minket nap mint nap, az utcán, a boltban, a villamoson. Csak épp nincs a homlokunkra írva, hogy Hős utcai, így ha mosolygunk, visszamosolyognak. Nem vagyunk ellenség, drogosok, alkoholisták, dolgozunk és itt élünk. Igaz, tavaly rengeteg ilyen ember telepedett ide, borzasztó helyzetbe kerültünk.

A rendőrségnek köszönhetően ma már nem tanyáznak az ajtóink előtt, amiért nagyon hálásak vagyunk. Örülünk, hogy itt vannak. Természetesen züllött emberek is laknak itt, mint ahogy a városban máshol is, csak itt egy kicsit több.

Amit még szeretnék elmondani, lehet hogy sokak szemében ez egy omladozó, értéktelen putri, amit el kellene pusztítani, persze velünk együtt. Ez kérem nekünk az otthonunk. Nincs másunk, csak ez. Megdolgoztunk érte. Hajlék a fejünk felett.

Nem fogunk mosolyogva, csendben lemondani róla. Mert nincs hová mennünk.

A mi tulajdonunk, akármilyen rozoga, vizes, dohos – akkor is a miénk.

Címkézve:

Sign Up For Daily Newsletter

Stay updated with our weekly newsletter. Subscribe now to never miss an update!

[mc4wp_form]

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Rágcsálók okozta károk

Szponzorált tartalom A rágcsálók, mint az egerek és patkányok, komoly károkat okozhatnak otthonokban, mezőgazdasági területeken és üzleti vállalkozásokban is. A károk széles körét érinthetik, beleértve a fizikai károsodásokat, egészségügyi problémákat és gazdasági veszteségeket. Elszaporodásuk esetén nincs más megoldás, mint a végleges rágcsálóirtás! Íme néhány specifikus példa a rágcsálók által okozott károkra: Fizikai károk: 1, Elektromos

Nem lesz ellátás a kórház őrzőjében

Február 16-án leállt a budapesti Uzsoki Utcai Kórházban a kardiológiai osztályon a súlyos betegek ellátása. Erről Kunetz Zsombor írt Facebook-oldalán. Az orvos, egészségügyi szakértő a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) határozatára hivatkozott. Dr. Kunetz Zsombor MBA Ez egy elég rossz hír, az Uzsoki Utcai Kórház eddig azért még működőképes volt, most egy alapszakmai ellátás szűnik meg ott

Takács Péter mindenkit megnyugtatott

Hamar döntött a kormány az orvosok kötelező kamarai tagságáról. Az eddig három kötelező kritériumból egyet egy tollvonással megszüntettek. Mint ismeretes a MOK gyanúba keveredett, miszerint orvosokat fenyegettek ha csatlakoznának az új ügyeleti rendszerhez. A Kamara ezt tagadja, a rendőrség viszont nyomozást rendelt el. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) nem szűnik meg, a MOK tovább folytathatja tevékenységét az

Megszűnhet a kötelező kamarai tagság az orvosok esetében

Az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvénymódosítás az elfogadása esetén megszünteti az orvosok kötelező kamarai tagságát és kimondja, hogy kamarai tagság nélkül is végezhető egészségügyi tevékenység.     Egy, az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága által hétfőn elfogadott módosító javaslat véleményezési jogot biztosítana a Magyar Orvosi Kamarának (MOK) a szakmai-etikai szabályok felett, amelyek megalkotásának jogát egy friss kormányzati törvényjavaslat