A mindig hűvös tekintetéről ismert ősz, lassú lépésekkel kísérte pihenőhelyére a megfáradt nyarat.
A fák hullajtani kezdték leveleiket, míg a mezők apró sóhajaikkal köszöntötték a búzamezők érett magvait. A szántóföld szélén egy vadgalamb gyűjtögette a betakarításkor elszóródott szemeket!
A fűszálak közül felcsipegetett mindent amit a begyében el tudott rejteni, s már épp a lakoma utáni pihenést tervezgette, amikor egy gyönyörű hangra lett figyelmes. Az út porral telt mélyedésein túl, ahol az emberek zakatoló szörnyei nem vájnak ráncokat a földbe, egy érdekes, növényszerű valamit fedezett fel! Odatipegve végigmérte a sártól és portól elszürkült érdekességet, majd megszólította!
– Mondd, ki vagy te gyönyörű hangú idegen! –
A növény, lassan leengedte arca előtt egymásba font levelét, majd felemelte fejét, és a galambra nézett.
– Én virág vagyok! –
A vadgalamb, soha életében nem látott még ilyen szépet! Fülében halkan táncoltak az imént hallott dal csilingelő foszlányai, míg szívét rabul ejtette a virág arcának különleges fénye. Csőre lassan kinyílt, torkáról elszökött a szó, s tollai halkan remegni kezdtek. Amint tüdejét újra megtöltötte a levegő, fészkében szép otthont, és örökké tartó boldogságot ígért szerelmének!
A virág kérte, ne vegye ki a földből, hisz neki ez az otthona, ám a galamb, az elhangzott gyengéd szavakat meg sem hallotta! Hosszú hetek, hónapok múltak el, s a vadgalamb egyre többet dicsekedett szerelmének szépségével.
Egy furcsán szeles napon a környék madarai megelégelték a vadgalamb szavait s kérték, végre nekik is mutassa meg! A Galamb szívét, ismét elöntötte a büszkeség! A virág, szomorúan hajtotta levelébe gyönyörű arcát s kérte, ne vigye őt sehová, de a galamb ezt meg sem hallotta! Magasba emelkedve szárnyalni kezdett, s a közben feltámadt dühös szél, fáradhatatlanul próbálta derékba törni csőrében tartott kedvesét. A Vihar elvonult, a vadgalamb leszállt, kedvese pedig épp olyan hirtelen tűnt el, ahogy annak idején az út porában ráakadt!
A vadgalamb azóta nem beszél! Néha még burukkolva keresi-kutatja kedvesét, ám ha virágjáról kérdezik, egy érthetetlen dalt susog, akár a hűvös tavaszi szél.
