Kerületet működtetni, fejleszteni akarunk, nem háborúzni

Alig alakult meg az új kőbányai képviselő-testület – amelyben a választási eredmények okán szinte egyenlőség van: 8 képviselőt (közte a polgármestert) a Fidesz, 9-et az MSZP, a DK, a Momentum, a PM és az LMP együtt ad –, mégis az internet bugyraiban szinte ostorozzák a többséget a hozzászólók, hogy „hatalomittasan” osztogatják a tisztségeket meg az egekbe emelik a fizetéseket. A négy alpolgármester egyikévé megválasztott Somlyódy Csaba segített rendbe tenni és értelmezni az új helyzetet. Ahogy fogalmazott, mindent a demokrácia megkövetelte megegyezési kötelesség határoz meg.

Mintha a történelem ismételné önmagát: 2006 és 2010 között is szinte fele-fele arányban osztotta meg a képviselői helyeket a Fidesz, illetve az MSZP és az SZDSZ, és most is 9:8-as a képviselők aránya a két jelenlegi tömb között. Tényleg alig várták, hogy kilenc év szünet után mindenkinek minden pozíciót odaadjanak? Mert az alakuló ülés utáni véleményfolyamnak nagyjából az a lényege, hogy visszatértek a kőbányai hatalomba és máris harácsolnak…

Természetesen nem az ész nélküli osztogatás vezérelte az ellenzéki együttműködést a Fidesszel való előzetes tárgyalások során. Érdemes megnézni, hogy mi következhetett volna a – szinte patthelyzetet eredményező – választói akaratból! Kétféle kimenetel volt lehetséges.

Folytassa

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük