Hamis fertőtlenítőt kotyvasztottak Kőbányán

A Nemzeti Nyomozó Iroda információja alapján gyanú merült fel arra, hogy egy kőbányai házban hamis fertőtlenítőszert állítanak elő, amit azután ismerősökön keresztül eladnak.  

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói 2020. április 7-én délután kimentek a megadott címre, ahol már több ember kereste a házban lakókat. A rendőrök igazoltatták őket, ekkor kiderült, hogy a pénzüket szerették volna visszakapni, mert rájöttek, hogy a kézfertőtlenítő nem vírusölő.

Hirdetés

A rendőrök kutatást tartottak a Ladányi utcai házban, ahol nagy mennyiségű alkoholt, glicerint és több mint ezer legyártott, eladásra váró „Antiviral Plus” feliratú flakont találtak. A kőbányai nyomozók a helyszínen elfogták az 53 éves H. Zsoltot és lányát, a 19 éves H. Viktóriát. A férfit és a nőt előállították, őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozás során kiderült, hogy a 47 éves B. Erika és ismerőse bízta meg az apát és lányát a „fertőtlenítőszer” gyártásával, ugyanis az 53 éves férfi horgászcsali előállításával foglalkozik.

Megbízójukat, az 51 éves S. Lászlót II. kerületi lakásán fogták el a rendőrök, ismerőse, a 47 éves B. Erika pedig bement a X. kerületi Rendőrkapitányságra, ahol őrizetbe vették, és gyanúsítottként hallgatták ki őket. Lakásuknál, a garázsban 60 liter alkoholt és egyéb anyagokat foglaltak le a rendőrök.

A nyomozás adatai szerint S. László és ismerőse 2020. március 14-e körül állapodott meg H. Zsolttal és lányával, hogy kézfertőtlenítőket gyártanak, amit aztán el is adtak ismerősökön keresztül. A csalással okozott kár több mint 22 millió forint, ugyanis egy férfi – több részletben – ennyit utalt át a csalóknak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága a két férfit és a két nőt jelentős értékre üzletszerűen, bűnszövetségben és közveszély helyszínén elkövetett csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vételük mellett előterjesztést tett letartóztatásuk indítványozására.