Home / Életmód / A palota, mely Csipkerózsika álmát is kényelmesebbé tette volna

A palota, mely Csipkerózsika álmát is kényelmesebbé tette volna

Szponzorált tartalom

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián. Magyarországon a Matild Palace, a Luxury Collection Hotel Budapest, valamint a Hotel Vinifera Wine&Spa Balatonfüred kapta meg ezt a rangos elismerést az alváskörülmények példamutató kialakításáért és a vezetőik minőségi alvás iránti elkötelezett tevékenységéért.

A jó alvás elengedhetetlen az egészséghez. Ma már ez is a kívánatos életmód része, ahogyan a megfelelő étkezés és a testmozgás is elválaszthatatlan az emberek mentális állapotától. A korábbi évekhez hasonlóan az idei Alvás Világnapja alkalmából egy izgalmas nemzetközi tudományos konferenciát tartottak a Magyar Tudományos Akadémián a Magyar Alvás Szövetség szervezésében, ahol a rendezvény központi előadói arra a kérdésre keresték a választ, hogy hogyan tudunk jobban aludni. Az előadásokon kívül sor került a Sleepfriendly díjak átadására is, melyek között az Alvásbarát szálloda kategóriájában idén a Matild Palota lett az egyik kiemelt díjazott. Ezt a rangos minősítést minden évben csupán 2 szálloda kaphatja meg Magyarországon, egy fővárosi és egy vidéki hotel. Az elismeréseket a Sleepfriendly Program, a Magyar Alvás Szövetség és a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének vezetői adták át március 13-án.                                                                                                       

Az Alvásbarát Szálloda az alváskultúra területén a legmagasabb szintű követelményeknek megfelelő szálláshelyek minősítése, melyet alvásorvosok, egészségügyi és életmód szakemberek, és a szállodaiparban nagy tapasztalatokkal rendelkező szakemberek végzik. A követelményrendszer a pihentető alvás feltételeinek sokoldalú felmérését jelenti, amely kiterjed a szobákban az alvás alapvető eszközeinek minőségére, a pihentető alvás feltételeinek, a kiegészítő eszközök és szolgáltatások meglétére, az eszközök állapotára, tisztaságára, a vendégek tájékoztatására, az elégedettség mérésére és a panaszok kezelésére is.

A Matild Palota vezetése elkötelezett abban, hogy a vendégeket mindig a legmagasabb minőség és élmény várja. Éppen ezért a szálloda különösen nagy hangsúlyt fektet a pihentető alvás feltételeinek megteremtésére is. A Marriott International The Luxury Collection brand részeként a Matild Palace büszkén használja a Frette olasz textilipari vállalat prémium kategóriás, kizárólag a The Luxury Collection számára készült textiljeit. A Frette 1860 óta törekszik arra, hogy páratlan minőségű ágyneműt és lakberendezési tárgyakat állítson elő. Monzai és milánói bázisán csak a legfinomabb szálakat és a legképzettebb kézműveseket alkalmazza, hogy olyan termékeket készítsen, amelyek világszerte megtestesítik a luxust, a kényelmet és a kreativitást. A Frette ágyneműk elegáns dizájnjukról, eredetiségükről és utánozhatatlan tapintásukról ismertek, és a világ számos legelőkelőbb szállodájában megtalálhatók, beleértve a The Luxury Collection portfóliójába tartozó szállodákat is világszerte.

„Egy luxusszálloda üzemeltetése nagy kihívás. Megtapasztaltuk, hogy lehet bármilyen kiemelkedő a szolgáltatásaink minősége, a vendéglátóegységeink gasztronómiai sokszínűsége, vagy az alkalmazottaink szakmaisága, semmi sem haladja meg vendégeink nyugodt éjszakai alvás élményének fontosságát. A minőségi pihenés minden szálloda számára alapvető fontosságú, és a Matild Palotában kiemelten figyelünk rá. Ágyaink, matracaink, textíliáink mind a lehető legmagasabb minőséget képviselik. Hiszem, hogy Csipkerózsika is minket választott volna 100 éves álmához, ha van erre lehetősége”

– mondta Selim Ölmez, a Matild Palota szállodaigazgatója.          

                                                                                    

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Nem lesz ellátás a kórház őrzőjében

Február 16-án leállt a budapesti Uzsoki Utcai Kórházban a kardiológiai osztályon a súlyos betegek ellátása. Erről Kunetz Zsombor írt Facebook-oldalán. Az orvos, egészségügyi szakértő a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) határozatára hivatkozott. Dr. Kunetz Zsombor MBA Ez egy elég rossz hír, az Uzsoki Utcai Kórház eddig azért még működőképes volt, most egy alapszakmai ellátás szűnik meg ott

Takács Péter mindenkit megnyugtatott

Hamar döntött a kormány az orvosok kötelező kamarai tagságáról. Az eddig három kötelező kritériumból egyet egy tollvonással megszüntettek. Mint ismeretes a MOK gyanúba keveredett, miszerint orvosokat fenyegettek ha csatlakoznának az új ügyeleti rendszerhez. A Kamara ezt tagadja, a rendőrség viszont nyomozást rendelt el. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) nem szűnik meg, a MOK tovább folytathatja tevékenységét az

Megszűnhet a kötelező kamarai tagság az orvosok esetében

Az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvénymódosítás az elfogadása esetén megszünteti az orvosok kötelező kamarai tagságát és kimondja, hogy kamarai tagság nélkül is végezhető egészségügyi tevékenység.     Egy, az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága által hétfőn elfogadott módosító javaslat véleményezési jogot biztosítana a Magyar Orvosi Kamarának (MOK) a szakmai-etikai szabályok felett, amelyek megalkotásának jogát egy friss kormányzati törvényjavaslat

Ez mennyire normális?

Arold Péter A hatalom félelmei közé beidegződött rezdülés minden olyan, amiről úgy gondolják ellenük szól. Persze ellenük szól, de nem valaki, vagy valakik irányított akarata miatt. A MOK megunta a totojázást és 8 ezer orvos tette letétbe felmondását, ha nem történnek hathatós lépések az egészségügyben. A kormány azonnali reakciója máris Gyurcsányra keni az egészet és