Home / Önkormányzati hírek / A leköszönt Agócs Zsolt volt képviselő köszönete választói felé

A leköszönt Agócs Zsolt volt képviselő köszönete választói felé

Elbúcsúzott az önkormányzattól és választóitól Agócs Zsolt a 12. sz. választókörzet volt önkormányzati képviselője.

Kedves Barátaim, Ismerőseim, Támogatóim, Lakótársaim!
Lezárult életem egy fontos korszaka, tizenhárom évig volt szerencsém részt venni Kőbánya közéletében, szolgálni a köz javát, mint önkormányzati képviselő. Ez fél emberöltőnyi idő, megtöltve sok-sok munkával, sok-sok döntéssel, ötletek, igények megvalósításával. Büszkeséggel tölt el, hogy részese lehettem annak a csapatnak, amely Kőbánya gazdasági felemelkedésében, környezetünk rendezésében, Kőbánya pozitív irányú megítélésében oroszlánrészt vállalt. Kikerültünk az adósság-csapdából, fejlesztések, beruházások, felújítások soha nem látott méretekben valósultak és valósulnak meg. Már csak az emlékezetünkben és a fényképeken él a „proli-negyed”, a „gyárváros” kép, a szürke, élettelen világ, ami évtizedek alatt kialakult Kőbányáról. Mára a Főváros legdinamikusabban fejlődő, színes, életteli kerülete lettünk, nagy volt a lemaradásunk, volt is, van is mit behozni. Felsorolni is nehéz, mi minden valósult meg az utóbbi alig egy évtized alatt. De nem is szükséges felsorolni, élvezzük, használjuk közösen elért eredményeinket, legyünk rá büszkék, hiszen ebben a munkában mindnyájan kivettük a részünket, megszenvedtünk érte. Mutassuk meg az utókornak, gyermekeinknek, unokáinknak, honnan hová jutottunk, miből lettünk azok, akik lettünk. És reméljük ez a fejlődés töretlen marad a következő ciklusban is.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Nem lesz ellátás a kórház őrzőjében

Február 16-án leállt a budapesti Uzsoki Utcai Kórházban a kardiológiai osztályon a súlyos betegek ellátása. Erről Kunetz Zsombor írt Facebook-oldalán. Az orvos, egészségügyi szakértő a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) határozatára hivatkozott. Dr. Kunetz Zsombor MBA Ez egy elég rossz hír, az Uzsoki Utcai Kórház eddig azért még működőképes volt, most egy alapszakmai ellátás szűnik meg ott

Takács Péter mindenkit megnyugtatott

Hamar döntött a kormány az orvosok kötelező kamarai tagságáról. Az eddig három kötelező kritériumból egyet egy tollvonással megszüntettek. Mint ismeretes a MOK gyanúba keveredett, miszerint orvosokat fenyegettek ha csatlakoznának az új ügyeleti rendszerhez. A Kamara ezt tagadja, a rendőrség viszont nyomozást rendelt el. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) nem szűnik meg, a MOK tovább folytathatja tevékenységét az

Megszűnhet a kötelező kamarai tagság az orvosok esetében

Az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvénymódosítás az elfogadása esetén megszünteti az orvosok kötelező kamarai tagságát és kimondja, hogy kamarai tagság nélkül is végezhető egészségügyi tevékenység.     Egy, az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága által hétfőn elfogadott módosító javaslat véleményezési jogot biztosítana a Magyar Orvosi Kamarának (MOK) a szakmai-etikai szabályok felett, amelyek megalkotásának jogát egy friss kormányzati törvényjavaslat

Ez mennyire normális?

Arold Péter A hatalom félelmei közé beidegződött rezdülés minden olyan, amiről úgy gondolják ellenük szól. Persze ellenük szól, de nem valaki, vagy valakik irányított akarata miatt. A MOK megunta a totojázást és 8 ezer orvos tette letétbe felmondását, ha nem történnek hathatós lépések az egészségügyben. A kormány azonnali reakciója máris Gyurcsányra keni az egészet és