A Budapesti Rendőr-főkapitányság a 22 éves K. Dánielt emberöléssel és szexuális bűncselekmények elkövetésével gyanúsítja – írja a police.hu
A bűncselekmény 2019. december 30-án 17 óra 50 perc körül történt Kőbányán, a Harmat utcában, amikor az akkor még ismeretlen elkövető halálra szurkált egy társasházi lakásban egy 42 éves nőt, akit később a mentőszolgálat munkatársai kórházba vittek, de a szakszerű ellátás ellenére életét vesztette. A férfi becsengetett a nőhöz, aki ekkor a 14 éves lányával, 11 éves és 7 éves fiaival volt otthon. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi minden előzetes szóváltás nélkül megtámadta a nőt; egy machetevel hétszer megszúrta és 19 további sérülést okozott, majd elmenekült a lakásból.
Az esetet követően a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen, és a nyomozók megkezdték az elkövető felkutatását.
A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható K. Dániel 2019. december 30-án 23 óra 46 perckor egy e-mailben – amelyet a BRFK Kommunikációs Osztályára küldött – elismerte a bűncselekmény elkövetését, de ekkor még ismeretlen helyen tartózkodott, ezért a rendőrség elfogatóparancsot adott ki ellene.
A BRFK nyomozói az emberöléssel megalapozottan gyanúsítható férfit 2019. december 31-én 18 óra 20 perckor a Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársaival együttműködve Budapest XVII. kerületében elfogták.
K. Dániel és későbbi áldozata nem ismerte egymást. A rendőrök a férfi Harmat utcai lakásában lefoglalták a mobiltelefonját és laptopját is, amelyeken a nyomozás során gyermekpornográf felvételek találtak. A nyomozók azt is megállapították, hogy K. Dániel 2019. december 25-én egy XI. kerületi lakásban megerőszakolta 12 éves féltestvérét.
Az aljas indokból vagy célból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntett, szexuális erőszak bűntett, valamint gyermekpornográfia bűntett miatt folytatott nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratot átadták az illetékes ügyészség részére.
Hozzászólások