Home / Kultúra / Tordai Teri 80 éves

Tordai Teri 80 éves

A budapesti Újszínházban köszöntötték a 80. születésnapját betöltő Tordai Teri Kossuth-és Jászai Mari-díjas színművészt.

    Tordai Terit a keddi Zserbótangó előadása után köszöntötte fel Dörner György, az Újszínház igazgatója. Tordai Teri a virág és a torta mellé a Naprendszer egyik csillagát is megkapta, mindezek mellett videóüzenet is várta őt az egyik kolléganőjétől – közölte a színház szerdán az MTI-vel.    

 Az égbolt egyik csillaga kedd óta Tordai Teri nevét viseli, az erről szóló tanúsítványt és a csillag pontos helyét berajzoló okmányt az előadás után vehette át a színművésznő, akit Esztergályos Cecília videóüzenetben köszöntött fel.    

 „Mindig mondom, hogy a színház a második családom.

Alig tudom felfogni, hogy van egy saját csillagom. Ha felnézek az égre, ott kering és ez büszkeséggel tölt el. Nem is emlékszem, mikor volt utoljára ilyen csodálatos születésnapom. Érzem, hogy szép évek következnek, és én boldogan várom a jövőt”

– idézi a közlemény Tordai Teri szavait.

Tordai Teri Debrecenben született 1941. december 28. – án. Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes és kiváló művész. Már főiskolásként filmezni kezdett. Feltűnő szépsége évekig meghatározta szerepkörét. Az 1960-as évek második felétől számos külföldi filmben játszott főszerepeket, és néhány évig a német nyelvterület legnépszerűbb sztárjai közé tartozott. Külföldön Terry Torday néven ismerték. Az 1980-as évek közepétől főleg színpadon játszik.

1965-ben Magyarországon forgatták a Ferien mit Piroschka (Nyaralás Piroskával) című vígjátékot, melyben Tordai német férfi partnerei a később igen népszerűvé lett Dietmar Schönherr (Orion űrhajó) és az új évezred elején is a német nyelvterület egyik sztárjának számító Götz George (Schimanski felügyelő) voltak.

Várkonyi Zoltán kiugró sikert aratott Jókai-adaptációjában, az Egy magyar nábob filmváltozatában a művésznő a tragikus sorsú, szenvedélyes keleti táncosnő, Chataquela szerepét alakította. 1967-ben újabb külföldi produkció érkezett Magyarországra: az osztrák Franz Antel hazánkban kívánta elkészíteni a Susanne, die Wirtin von der Lahn című filmjét, és anyagi megfontolásokbóla női főszerepre magyar színésznőt akart.

Tordai Teri mellett állítólag Szilvássy Annamária volt a szerep másik nagy esélyese, de Antel végül Tordait választotta. A film nagy sikert aratott német nyelvterületen, az évek folyamán több folytatást készítettek hozzá. Torday Teri Terry Torday néven Nyugat-Európában is népszerűvé vált, a Susanne-produkciók mellett más alkotásokba is meghívták.

Bár művészi pályája számtalan csalódással járt együtt, nem tartozik a panaszkodó és megkeseredett művészek közé, hitvallása szerint csak a szépre igyekszik emlékezni. 1976. június 18-án megszületett lánya, Horváth Lili, aki szintén a színészi pályát választotta: anya és lánya mind színpadon, mind filmen játszott már együtt.

2021 szeptemberében díszkövet kapott az egri Csillagok Sétányán.

Címlapfotó: Fuszek Gábor

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Nem lesz ellátás a kórház őrzőjében

Február 16-án leállt a budapesti Uzsoki Utcai Kórházban a kardiológiai osztályon a súlyos betegek ellátása. Erről Kunetz Zsombor írt Facebook-oldalán. Az orvos, egészségügyi szakértő a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) határozatára hivatkozott. Dr. Kunetz Zsombor MBA Ez egy elég rossz hír, az Uzsoki Utcai Kórház eddig azért még működőképes volt, most egy alapszakmai ellátás szűnik meg ott

Takács Péter mindenkit megnyugtatott

Hamar döntött a kormány az orvosok kötelező kamarai tagságáról. Az eddig három kötelező kritériumból egyet egy tollvonással megszüntettek. Mint ismeretes a MOK gyanúba keveredett, miszerint orvosokat fenyegettek ha csatlakoznának az új ügyeleti rendszerhez. A Kamara ezt tagadja, a rendőrség viszont nyomozást rendelt el. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) nem szűnik meg, a MOK tovább folytathatja tevékenységét az

Megszűnhet a kötelező kamarai tagság az orvosok esetében

Az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvénymódosítás az elfogadása esetén megszünteti az orvosok kötelező kamarai tagságát és kimondja, hogy kamarai tagság nélkül is végezhető egészségügyi tevékenység.     Egy, az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága által hétfőn elfogadott módosító javaslat véleményezési jogot biztosítana a Magyar Orvosi Kamarának (MOK) a szakmai-etikai szabályok felett, amelyek megalkotásának jogát egy friss kormányzati törvényjavaslat

Ez mennyire normális?

Arold Péter A hatalom félelmei közé beidegződött rezdülés minden olyan, amiről úgy gondolják ellenük szól. Persze ellenük szól, de nem valaki, vagy valakik irányított akarata miatt. A MOK megunta a totojázást és 8 ezer orvos tette letétbe felmondását, ha nem történnek hathatós lépések az egészségügyben. A kormány azonnali reakciója máris Gyurcsányra keni az egészet és