Elhunyt Török Ádám
Elhunyt Török Ádám, a magyar progresszív-blues-rock egyik legfontosabb formációja, a Mini alapítója és frontembere. Halálát fia, Török Dániel jelentette be keddenElolvasom
Elhunyt Török Ádám, a magyar progresszív-blues-rock egyik legfontosabb formációja, a Mini alapítója és frontembere. Halálát fia, Török Dániel jelentette be keddenElolvasom
Vasárnap, a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapján tartják az Élet menetét Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező séta idén a VIII. kerületiElolvasom
A fenntartó Kelet-Pesti Tankerületi Központ a problémák megoldása elől pénzhiányra hivatkozva elzárkózik. Esetleg ha adományt lehetne szerezni – tette hozzáElolvasom
Mint arról mi is beszámoltunk, márciusban megszüntették a kötelező kamarai tagságot, gondolván, ezzel kihúzznak egy méregfogat. Az ATV-ben kérdezték megElolvasom
Március 27-én helyezik végső nyugalomra Kárászy Szilvia zongoraművészt a budapesti Farkasréti temetőben – közölte a család az MTI-vel hétfőn. A hosszan tartóElolvasom
Az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvénymódosítás az elfogadása esetén megszünteti az orvosok kötelező kamarai tagságát és kimondja, hogy kamaraiElolvasom
Hetvenhárom éves korában szerdán elhunyt Dunai Tamás Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész. Dunai Tamást otthonában, tragikus hirtelenséggel érte a halálElolvasom
Kábítószer befolyása alatt, életveszélyes manőverekkel próbált meg elmenekülni egy 26 éves sofőr a rendőrök elől, aki végül a XV. kerületbenElolvasom
Szponzorált tartalom Kamionmentés, Pest megye, Magyarország, Európa A Vajdaco Trans Kft fuvarozás, fuvarközvetítés, és tárolás alapszolgáltatásokkal működik a piacon, deaElolvasom
Péter Arold Karácsonyéknak ebben már nagy rutinjuk van. Ez lesz a második közúti felüljáró a polgármestersége alatt, amelyikhez hozzá kellettElolvasom
Előkészítő üléssel vette kezdetét pénteken a Fővárosi Törvényszéken annak a korrupciós ügynek a tárgyalása, amelyben mások mellett Schadl György, aElolvasom
Bár jelentősen csökkent 2022-ben a finanszírozott gépjárművek darabszáma Magyarországon, ugyanakkor az autók árának emelkedésével együtt nőtt az átlagos hitelösszeg: aElolvasom
Aggasztónak tartja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), hogy a 10-15 évesek egy átlagos hétköznapon mintegy 2 órát, hétvégenkéntElolvasom
A hétfői dél- és délkelet-törökországi földrengések halálos áldozatainak a száma Törökországban és Szíriában együttesen átlépte a 30 ezret. A törökElolvasom
Jó ütemben halad a Vörösvári úti Szent Margit Rendelőintézet felújításának, energetikai korszerűsítésének első üteme. Dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere isElolvasom
Országszerte komoly károkat okozott a szombati rendkívül erős szél – tájékoztatta a portálunkat a K&H. Összesen több mint 1000 lakásbiztosításiElolvasom
Országos Mentőszolgálat Egy Őrs vezér téri bevásárlóközpont kávézójában találkozott barátnőjével múlt héten az a 30 év körüli nő, aki tudtánElolvasom
Kigyulladt egy 70 négyzetméteres lakás Budapest X. kerületében, az Állomás utcában hétfőn napközben. A fővárosi tűzoltók helyszínre érkezésükkor azzal szembesültek,Elolvasom
Richter Gedeon nevét veszi fel a kőbányai Vaspálya utca egy szakasza, tisztelegve az 1872-ben Ecséden született gyógyszerész, gyáralapító emléke előtt.Elolvasom
Hatalmas letört faágak, kicsavart fák kísérték végig Kőbányán is a komoly károkat okozó vihart.Elolvasom
Mintegy 1,2 milliárd forint értékben indított lakossági zajvédelmi programot szeptember 1-jén a Budapest Airport – írja az MTI. A programbanElolvasom
Lengyelország a legjobb pillanatot szemelte ki arra, hogy brutális kártérítést kérjen a II. Vh. alatt elszenvedett károkért Németországtól. Lengyelország háborús jóvátételtElolvasom
A Kőbányai magazin az APEV Média-MR3.hu tagja
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |