Évi 30 millióért keres tapsoló közönséget a közmédia
A közpénzből működő Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) közönség biztosítására írt ki tendert a közelmúltban. Az éves szinten 130 milliárdElolvasom
A közpénzből működő Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) közönség biztosítására írt ki tendert a közelmúltban. Az éves szinten 130 milliárdElolvasom
Szponzorált tartalom Egy halálesetet követően a szomorúság, a gyász uralkodik el a hozzátartozókon, nem csoda, ha senki nem szeret olyanElolvasom
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) csütörtöki sajtótájékoztatóján azt közölte, hogy „nem áll rendelkezésre elegendő bizonyíték” ahhoz, hogy a koronavírus elleni negyedik oltásElolvasom
Kiosztották a Média a Családért-díjakat elismerve azokat a családbarát cikkeket és műsorokat, amelyek a családról és a családnak szólnak. AzElolvasom
A NASA, az amerikai űrkutatási és űrrepülési kormányzati ügynökség lelkészeket és teológusokat vesz fel, hogy segítsenek megértetni, hogyan reagálhatnak azElolvasom
Gázolás miatt nem közlekedett tegnap a villamos Budapest X. kerületében a Maglódi úton, a Sörgyár és a Kada utcai megállóElolvasom
Folyamatosan és ütemezetten halad a Blaha Lujza tér felújítása: szegélyépítési munkák miatt november 4-től, csütörtök reggeltől a Rákóczi úton közlekedőElolvasom
Együttműködési megállapodást írtak alá a Magyar Nemzeti Levéltár és a Koreai Köztársaság Nemzeti Levéltárának vezetői szerdán Budapesten. Az eseményen résztElolvasom
Ma délután Kőbányán, a Hungária krt. 5-7. egyik társasháza előtt felavattuk a négy éve elhunyt legendás rockzenész, Som Lajos emléktábláját.Elolvasom
Szponzorált tartalom Egy halálesetet követően a szomorúság, a gyász uralkodik el a hozzátartozókon, nem csoda, ha senki nem szeret olyanElolvasom
Két autó gyulladt ki Budapesten, a X. kerületi Szállás utcában vasárnap este. A fővárosi tűzoltók a tüzet eloltották és megakadályoztákElolvasom
Romániában a pénzügyi felügyeleti hatóság meghatározott időre a biztosítottak állami garanciaalapjának felügyelete alá vonta a gépjárműbiztosítás piacán vezetőnek számító CityElolvasom
A sofőrt a tűzoltók emelték ki a járműből. Egy kis méretű tóba hajtott egy autó a X. kerületben, a LovasvölgyiElolvasom
Megbillent egy teherautó-utánfutón lévő konténer a X. kerületben hétfőn délelőtt. A budapesti tűzoltók tűzoltódaru segítségével állították kerekeire a vontatmányt. AElolvasom
Karambol miatt lezárták az M1-M7-es autópálya budaörsi közös szakaszának főváros felé vezető oldalát – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn, koraElolvasom
Az intézményvezető kezdeményezésre augusztus 19-étől látogatási és kijárási tilalmat rendelt el a Fővárosi Önkormányzat fenntartásában lévő Pesti Úti Idősek Otthonában aElolvasom
Bogdán László, Cserdi polgármesterének gyászszertartása 2020. július 24-én pénteken délelőtt lesz a Baranya megyei falu temetőjében – tájékoztatta a családElolvasom
Elektromos hulladék – közöttük nagy mennyiségű hűtőgép – gyulladt ki Budapest X. kerületében, a Sírkert úton pénteken délután. A fővárosiElolvasom
Egy kerületi Facebook csoportban bukkant rá egy olvasónk a következő megosztott fotókra. A Harmat utcában és a Sibrik Miklós útonElolvasom
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt három férfival szemben, akik 2018. januárban ellenszegültek a büntetés-végrehajtás rendjének. A vádirat szerint 2018. januárElolvasom
Élelmiszerbiztonsági szempontból megfeleltek az előírásoknak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) terméktesztje során ellenőrzött húsvéti sonkák, viszont kisebb mértékű minőségi ésElolvasom
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal – a korábbi évekhez hasonlóan – idén is készít személyi jövedelemadó bevallás tervezetet azok részére,Elolvasom
Néhány napja került ki a kerület egyik közösségi média oldalára a Sibrik Miklós úton lévő bevásárló központ körül kialakult, sokakElolvasom
A Kőbányai magazin az APEV Média-MR3.hu tagja
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |