Forgalomkorlátozás a kerületben
Rendezvény miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2018. december 1. és 2018. december 2. között Budapest IX. kerületében. A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesítiElolvasom
Sütiverseny
A Kőbányai Önkormányzat farsangi mulatsággal egybekötött süteménykészítő pályázatot hirdet nyugdíjasok részére. A versenyen minden kőbányai lakcímmel rendelkező nyugdíjas személy indulhat,Elolvasom
Közlekedési kisokost kap minden 4-5. osztályos
Mintegy 200 ezer kisdiákhoz jut el a következő hetekben a közlekedés biztonságát segítő Közlekedő kisokos. A kőbányai Szervátiusz Jenő ÁltalánosElolvasom
Baleset a Gyömrőin
Eddig tisztázatlan körülmények között három autó ütközött össze 2018. november 27-én 11 óra 45 perckor Budapest X. kerületében, a GyömrőiElolvasom
Az empátiáról
Négy mondat, melyeket együtt érző emberek sohasem mondanának Együttérzés az az attitűd, amikor figyelmünket teljesen a másik ember felé irányítjukElolvasom
Gyorsan ad, aki kétszer ad. Ingyen!
Farkas rászorulóknak biztosít számítógépeket, és nem kér cserébe semmit. Az évek alatt a hobbiból szenvedélyes küldetés lett, szeretne minél többElolvasom
Folytatódnak az útfelújítások
A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat megbízásából a Zenta International Kft., mint kivitelező a Budapest X. Újhegyi lakótelep belsőElolvasom
Közbiztonsági fórum Kőbánya – Kertváros
Arold Péter A tegnapi nap biztonsági kérdésekben tartott fórumot Agócs Zsolt Kőbánya Kertváros önkormányzati képviselője. A téma a nemrégiben történtElolvasom
Budapest X. kerület, Szárnyas utca
A Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. megbízásából a Liget Mester Kft., mint kivitelező megkezdi a Budapest X. Szárnyas utca parkoló felújítási munkálatait.Elolvasom
Beismerő vallomást tett az elkövető
Arold Péter H. István, Makai Viktória ultra-marotonista futónő támadója mindenre kiterjedő beismerő vallomást tett, az elkövetőt a rendőrség szexuális erőszakkalElolvasom
Ebösszeírás december 14-ig!
Ebösszeírás december 14-ig! A Kőbányai Önkormányzat október 1. és december 14. között a kerület közigazgatási területén ebösszeírást tart. Az összeírástElolvasom
58 diák tért haza 2018. október közepén 10 hetes Erasmus + szakmai gyakorlatról
Az AM Közép-magyarországi Agrárszakképző Központ 2004 óta szervez külföldi gyakorlatokat a diákoknak, 2014 óta pedig az Erasmus+ programnak köszönhetően mindenElolvasom
Még holnap is durrognak
Nagyszabású védelmi gyakorlatot tartanak szerdán és csütörtökön Kőbányán – közölte a fővárosi kormányhivatal kedden az MTI-vel, jelezve: a gyakorlat idején, annakElolvasom
VB. a HUNGEXPO-n
2019. április 21-28. között különleges sportesemény helyszíne lesz a kőbányai vásárváros, a Hungexpo. 58 év után ismét Budapest rendezi megElolvasom
Újabb jelentős zöldfelület újul meg Kőbányán
Az Újhegyi lakótelepen és Kőbányán élő, sportot, játékot, szabadidős tevékenységet kedvelők részére 2018 novemberétől mintegy 22 hektáros területen megkezdődik aElolvasom
Kőbányai Honvédelmi Sportnapok
Három sportnapot szervez a Kőbányai Sportszövetség a Honvédelmi Sportszövetség támogatásával. Az első sportnap az őszi szünet első napján, október 27-énElolvasom
Az Önkormányzat tisztelgése 1956 emléke előtt
Különleges műsorral tiszteleg a Kőbányai Önkormányzat 1956 emléke előtt. Október 23-án a Mártírok, avagy a Pesti Srácok című musicalt tekinthetikElolvasom
Ezt nézd meg! Ilyet, még nem pipáltál
Halloween kerékpáros felvonulás Kőbányán. Vegyél fel egy ütős jelmezt és pattanj bringára!Elolvasom
Megtámadták az ultramaratonista futónőt
Megverték, szexre kényszerítették az ultramaraton-bajnok Makai Viktóriát Egy rendőrségi jelentés „A Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2018. október 14-én éjszaka érkezett bejelentés,Elolvasom
„Nyitott Kapuk” rendezvénysorozat
Kedves leendő Patakysok! Iskolánk – mint minden évben – idén is meghirdeti “Nyitott Kapuk” rendezvénysorozatát. 2018 október 15. – 2018Elolvasom
Remek hír!
Kezdődhet a szakrendelő építése Aláírta az új kőbányai szakorvosi rendelőintézet tervezésére és kivitelezésére vonatkozó szerződést a közbeszerzési eljáráson nyertes konzorciumElolvasom
Rongálás miatt keresik a rendőrök
A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága 01100/2537/2018. bűnügyi számon rongálás vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. AElolvasom