Home / Önkormányzati hírek / Augusztusban költözhetnek a gyerekek

Augusztusban költözhetnek a gyerekek

A tervek szerint halad és szép lassan minden az új helyére kerül a Rece-fice Óvoda és Csillagfürt (új nevén: Manóvár) Bölcsőde épületében. Kőbánya legújabb, közel 600 millió forintból megvalósuló beruházásának helyszínén tartottak bejárást a kerület vezetői és a kivitelezők.

„Kőbányát joggal nevezhetnénk alapkő-bányának, olyan sok alapkőletétel volt nálunk az elmúlt fél évben”- fogalmazott Kovács Róbert polgármester a Rece-fice Óvoda és a régi Csillagfürt, ma már Manóvár Bölcsőde újjáépítésének bejárásán.

„Az elmúlt években sokat költött az önkormányzat intézményeinek megújítására, túl vagyunk három orvosi rendelőn, óvodákon, bölcsődéken, most eljutottunk arra a pontra, hogy nemcsak nyílászárókat cserélünk, javítgatunk, hanem az intézményt teljes egészében újjáépítjük. Van, ahol az alapokig bontjuk vissza, van, ahol csak a vázat tartjuk meg; hol mit érdemes” – mondta Kovács Róbert, aki szerint ez a beruházás abban is különbözik az eddigiektől, hogy a kert és a játszótér is megújul, és így az ország legszebb intézményei közé tartozik majd.

A több mint 40 éves épületegyüttes a Kőbányai Önkormányzat finanszírozásában, közel 600 millió forintból épül újjá, és nyár végére készül el.  A régi konstrukció mára teljesen elavult, a fűtés gazdaságtalanná vált, a nyílászárók szigetelése megoldhatatlan volt. Nagyobb esőzések után az épület rendszeresen beázott. Szerencsére az épületet nem kellett teljes egészében elbontani, mert voltak, vannak használható, jó teherbírású részei, mint pl. az alapok, belső oldalfalak. A tetőt és az oldalfalakat modern technológiával újraszigetelték. A felújítás során a teljes homlokzatot, a régi tetőszigetelést, az összes aljzatburkolatot és részben a belső válaszfalakat is elbontották. Az intézmény jellegéhez illően a homlokzat játékos elemekkel kiegészített új, modern, színes  külsőt kap. Az épület alapterülete nem változott, viszont a belső válaszfalakat átrendezték, így mindkét létesítmény, a bölcsőde és az óvoda is sokkal tágasabb, praktikusabb lesz. A felújítás során látványos, modern elrendezésű nyílászárókat szerelnek be. Korszerű és energiatakarékos villamos és gépészeti hálózatot építenek ki. Felújítják a konyhát is, amelybe a legmodernebb konyhatechnológiai berendezések kerülnek. Mindkét intézmény udvarára új, modern kültéri játékokat kapnak a gyerekek, és lecserélik a bútorokat is. Az udvari részen kis veteményes konyhakert is lesz, hogy a kisgyerekek már ovis korukban megismerjék a zöldségek, gyümölcsök gondozását.

Forrás: kobanya.info

Címkézve:

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Nem lesz ellátás a kórház őrzőjében

Február 16-án leállt a budapesti Uzsoki Utcai Kórházban a kardiológiai osztályon a súlyos betegek ellátása. Erről Kunetz Zsombor írt Facebook-oldalán. Az orvos, egészségügyi szakértő a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) határozatára hivatkozott. Dr. Kunetz Zsombor MBA Ez egy elég rossz hír, az Uzsoki Utcai Kórház eddig azért még működőképes volt, most egy alapszakmai ellátás szűnik meg ott

Takács Péter mindenkit megnyugtatott

Hamar döntött a kormány az orvosok kötelező kamarai tagságáról. Az eddig három kötelező kritériumból egyet egy tollvonással megszüntettek. Mint ismeretes a MOK gyanúba keveredett, miszerint orvosokat fenyegettek ha csatlakoznának az új ügyeleti rendszerhez. A Kamara ezt tagadja, a rendőrség viszont nyomozást rendelt el. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) nem szűnik meg, a MOK tovább folytathatja tevékenységét az

Megszűnhet a kötelező kamarai tagság az orvosok esetében

Az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvénymódosítás az elfogadása esetén megszünteti az orvosok kötelező kamarai tagságát és kimondja, hogy kamarai tagság nélkül is végezhető egészségügyi tevékenység.     Egy, az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága által hétfőn elfogadott módosító javaslat véleményezési jogot biztosítana a Magyar Orvosi Kamarának (MOK) a szakmai-etikai szabályok felett, amelyek megalkotásának jogát egy friss kormányzati törvényjavaslat

Ez mennyire normális?

Arold Péter A hatalom félelmei közé beidegződött rezdülés minden olyan, amiről úgy gondolják ellenük szól. Persze ellenük szól, de nem valaki, vagy valakik irányított akarata miatt. A MOK megunta a totojázást és 8 ezer orvos tette letétbe felmondását, ha nem történnek hathatós lépések az egészségügyben. A kormány azonnali reakciója máris Gyurcsányra keni az egészet és