A szerpentin, mely kígyózva fúrta be magát a lombjuktól szabaduló fák sűrűjébe, hirtelen véget ért. Öreg autóm a hosszú hegymenetbe mintha belefáradt volna picit, előbb ütemesen zihálni kezdett, majd egyszerűen leállt. Az erdő ijedt csendjében egyre lassabban gurultunk, s a hegytetőn, ahol az út éppen lejtőre váltott volna megállni kényszerültem.
Kis ideig hátradőlve élveztem az őszi nap arcomat bizsergető sugarát, s kémleltem a csendet, melybe lassan visszatérni látszott az élet. Hosszú idő után először köszöntem meg a sorsnak, hogy kissé talán öregecske, ám mégis nyitott sportkocsit vehettem, s mart belém a felismerés, miszerint a dög megállt! Néhány percig élveztem a felbátorodott madarak egyre erősödő ricsaját, s hogy valami végre történjen, merész gondolatok kíséretében kezdtem simogatni a műszerfal alját. Ez a kedves, érzéki csiklandozás, kisvártatva elérte célját!
A szelíd vonalú műanyag csoda nem sikongott, nem mosolygott rám, mégis megmutatta titkolt kedvesét, a motorháztető lágyan illeszkedő, kecses ívű karját! Szerelmes kötődésük olyannyira nem lepett meg, hogy kedves mosollyal, és határozott rántással köszöntöttem őt. Ez a lelkemnek amúgy kedves kis kallantyú, nem tudom mikor utálhatott meg, de még nyikkanni sem volt képes! Fejvesztett ráncigálásomat szexuális célzásnak vehette, mert egy elvadult hang kíséretében belesimult a tenyerembe, s hogy vonzalmát bizonyítsa, benne is maradt. Mint a világot átkarolni akaró anya, ki régóta elkóborolt gyermekére rátalál, akkorát visítottam! Ott, hová az Isten is csak térképpel merészkedik, ahol az erdő, talán még sosem érezte a városlakók rozzant gépszörnyeinek kipöfékelt bűzét, nem nyílik a motorháztető! Rövid bosszankodás után hirtelen kiugrottam, és a kedves kis fogantyút úgy hajítottam a mellettem ásítozó szakadékba, hogy a levegőben kis híján meggyulladt.
Álltam, és dühödten ordítottam az ég felé arra várva, hogy valaki visszakiáltson, de nem történt semmi! A szél, jól ismert surrogással táncoltatta a fák kicsit még ragaszkodni látszó levelét, s köröttem békés volt minden. Rövid ideig néztem a zöldből sárgába váló hegygerinc vászonra illő színeit, majd elindultam! Nem tudtam hová, nem tudtam miért, de valami azt súgta menni kell, hát mentem!
Néhány lépés után átértékelődött bennem minden. Nem érdekelt már az autó, ahogy nem érdekeltek azon érzések, melyek reggeli elindulásom előtt még a szabadság, és a gondtalan utazás élményét vetítették elém! Az út poros volt, kavicsos, megszáradt gödreit pedig helyenként valami kicserepesedett, agyagszerű sár töltötte ki, mely sírhelyéül szolgált olyan apró rovaroknak, melyekkel addig sohasem találkoztam.
A hegy derekánál járva megesküdtem volna, hogy amíg kivénhedt járgányom ki nem lehelte lelkét, valami szilárd burkolatú úton kaptattam felfelé, s arra is, hogy ott fent, madárdalos volt az erdő. Itt lent, a saját cipőm tiltakozó nyekergésén kívül semmit sem lehetett hallani, s az erdő vörös fényben úszott, mintha elveszett volna róla, az ősz által rávarázsolt sárga nagykabát! Az idő unalmasan telt, hát énekelni kezdetem. A régi dalok megkopott soraira már nem-igen emlékeztem, így olyanokkal egészítettem ki azokat, amelyeket éppen kieszeltem! Az eredménytől gyorsabban vitt a lábam! Egyre nagyobbakat, egyre vidámabban léptem, s amikor egyik-másik kavicson majd kitört a nyakam, sokáig messze hangzón, s vígan nevetgéltem. Az őszi völgy szemérmesen bújt meg a délceg hegycsúcsok között.
Míg mindent beterítő sokszínűségét csodáltam, a távolban egy alig látható, öreg ház körvonalai kezdtek kirajzolódni. A sűrűn benőtt mező közepén, egy elhagyottnak tűnő, ósdi palota állt. Büszkén pöffeszkedő boltíves ajtaja köszönés nélkül bámult rám, ólomüveg díszítésű apró ablakában, kiszáradt koszorú pihent. Ujjaim ellenállatlanul kúsztak a hatalmas rézkopogtatóra, míg az izgalomtól homlokomban lüktetett a szívem! Mielőtt bármit is tehettem volna, az ajtó magától kinyílt. Méretes zsanérjainak hátborzongató nyikorgásától mindkét dobhártyám felsikított, s a hátamon a szőr, felemelt kézzel tisztelgett az égnek. A furcsa építmény belsejéből halk zeneszó, s valami érdekes, ódon illat áradt. Amint befelé haladtam egyre világosabbá vált, hogy az épületet lakják. Sárgálló falak közt, töredezett falépcsők mentén haladtam, elszürkült szőnyegeken, robusztus gerendák alatt. Számos ajtót találtam, de mindegyik zárva volt. A szebb napokat megélt óriási ház méretes ablakait, talán még sohasem mosdatták szappanos kezek, pecsétes padlózata pedig, ahogy bútora is, recsegve siratták fiatal éveiket.
Undok függönyeit még csúfolni sem lehetett fehérnek, s hogy pókhálóval gazdagon átszőtt mázsás sötétítőit, miféle alvilági lények gondolhatták szépnek, abba még belegondolni sem mertem. Már hajlottam a feltételezésre, miszerint ez alkalommal talán Csipkerózsika otthonába léptem, akit azonban jó ideje megettek a szörnyek, amikor a hirtelen elém táruló látványtól, földbe gyökerezett a lábam! Tőlem alig egy méterre, egy kerekesszék örök foglyaként, ráncaiba temetkezett, idős hölgy figyelt rám furcsán, s mintha minden nap én hoztam volna neki tejet, kedves mosollyal, hangosan köszönt. A váratlan meglepetéstől kiszállt belőlem a lélek!
Érkezésem okát, kénytelen voltam lejárt szavatosságú levegővel elhabogni, mert lélegzetet venni még nem-igen tudtam! A néni mosolyogva végighallgatott, majd ülőhellyel, s valami felfoghatatlan színű, folyékony borzalommal kínált. Kis ideig gyanakvón figyeltem az ördögfejet formáló bögre cseppet sem szimpatikus tartalmát, majd vadul inni kezdtem. Máskor egy ilyen szívesség láttán, gyalog legyorsulom a vonatot, de most olyannyira szomjas voltam, hogy még e préselt kukac levére hajazó, ritka ronda nedűt is, arcomba gördítettem. Íze elsőre nem sokban különbözött a dinoszauruszok nyálától, s bár olyat még nem ittam, ettől biztosan nem lehetett rosszabb!
Az utolsó kortyok lenyelését követve azonban, kellemesen csalódtam! Számon, torkomon, ahogy gyomromon is, enyhe bizsergés lett úrrá, s bár kissé émelyegni kezdtem, mégis jó volt nagyon. Néhány perc elteltével, már az öregasszonyt is szépnek láttam! A zene egyre csak erősödött, s mikor komikusnak tűnő vad kapálózása ellenére, egy tánc erejéig kirántottam a tolókocsiból, úgy éreztem, szerelmes vagyok! Míg a világ forogni, az idő megállni látszott! Hajnalig tartó közös táncunknak, egy kissé dinamikusabbra sikeredett pörgetés vetett véget, melynek eredményeként az idős hölgy, éktelen csörömpölések közepette eltűnt, egy jókora asztal fedele alatt.
Az éjszakai égbe szökő varázslatos dallamokra egymagamban táncoltam tovább, s túláradó jókedvemet hajnalig tartó, harsány nevetéssel pecsételtem meg. A másnap, maga volt a pokol! Reggel egy újabb, ismeretlen helyiségben, durva lécekből összeeszkábált idegen ágyban arra ébredtem, hogy lefejelt egy teve. A fejem zúgott, térdem feldagadt, lábaim piszkosul fájtak. Az ágyból való kikecmergés első mozdulatai, kétféle magyarázattal szolgáltak. Vagy elvittek az UFO-k, vagy elütött a vonat. Az esetek további latolgatása ugyan megért volna egy misét, ám azt, egy életmentő kávé reményében inkább elvetettem! A piszkos ablakon huncutul besurranó pajkos napsugarak, érdekes fényben tüntettek fel mindent. Nyoma sem volt már a szertehajigált székeknek, s a számos, igen poros pohárnak. A borzalmasnak tűnő csalafinta bájital ördög formájú bögréi is, elvesztek az éjben.
A tolószék rabságából kiszabadított idős hölgy alakját, épp olyan lelkesedéssel törölte el a hajnal, mint amilyen kaján mosollyal tüntette el, határtalan jókedvemet. Egy röpke percig még néztem a szétolvadni látszó falakat, a rémült nyikorgásával őrületbe kergető méretes ajtót, és a semmibe távozó ódon épületet. Szép ruhájában, szemérmesen intett búcsút az amúgy mindig lesütött szemű völgy, s a hegytető felé rohanva, újra láttam a sárban száradó apró bogártetemeket. Autóm éppen ott volt, ahol előzőleg hagytam, s büszke táltosként oly vidáman falta a kilométereket, mint amikor vettem. Jéghideg ágyam meleg heverővé szelídült, s ruháim is összehajtogatva pihentek a széken. Forró kávéval a kezemben, kissé gyűrött arccal fogadkozom: „Születésnap ide, vagy oda, a Tequilát ezen túl, inkább másoknak adom!
Ez is érdekes lehet
0
0
420
20
