Lakat alatt a terjesztők

Néhány hét alatt szerveződött újra az a bűnözői csoport, amelynek négy tagját május 8-án, 9-én, illetve 11-én fogták el a rendőrök. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai ezúttal további két terjesztőt vontak eljárás alá.

Amint arról korábban beszámoltunk, a rendőrök 2018 májusában egy kábítószer-kereskedő bűnszervezet tagjain ütöttek rajta. Az eljárással párhuzamosan egy másik nyomozást is folytat a KR NNI Cs. György 28 éves és P. Gyula 28 éves budapesti lakosok ellen, akik a rendelkezésre álló adatok szerint 2018 áprilisától egymás tevékenységét segítve kábítószert árultak a fővárosban. Miután korábbi bűntársaikat a rendőrség eljárás alá vonta, a két férfi – rövid időn belül – új beszerzési helyről biztosította a drog utánpótlását.

A nyomozók 2018. május 29-én összehangolt akciót tartottak, amelynek alkalmával a X. kerületben elfogták Cs. Györgyöt, aki éppen egy járművel közlekedett. Az autó átvizsgálásakor a rendőrök fél kilogramm marihuánát, valamint közel félmillió forint készpénzt találtak, amelyet lefoglaltak. Az elfogással azonos időben egy X. kerületi parkolóban a KR Bevetést Támogató Osztály munkatársai intézkedés alá vonták a férfi bűntársát P. Gyulát, akinek az autójában több mint egy kilogramm kábítószergyanús növényi törmeléket és több mint 300 ezer forintot találtak.

A két kábítószer-terjesztőtől lefoglalt anyag az előzetes vegyészszakértői vélemény szerint marihuána, amely – összsúlya alapján – feltehetően meghaladja a jelentős mennyiség alsó határát.

A KR NNI nyomozói a két férfit előállításukat követően kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására. A rendőrség szakértők bevonásával folytatja a nyomozást.

police.hu