Home / Kultúra / Egy kertvárosi srác gyerekkori álma vált valóra a Kőbányai Blues fesztiválon

Egy kertvárosi srác gyerekkori álma vált valóra a Kőbányai Blues fesztiválon

Történt ugyanis, hogy tini korában vett egy orosz dobgitárt. A bátyja megtanította néhány akkord fogására, amivel elkezdte játszogatni, kísérgetni az akkor aktuális slágereket, beat számokat.

Néha kedvet kapott gyakorolni, de a tinik élete akkor sem volt egyszerű. Kipróbálta az elérhető sportok egy részét, atlétika, budy building, judo és karate, de egyik sem váltotta ki a hozzá fűzött reményeket, bár eredményesen űzte őket, nem kötötte le úgy, mint a zene.

Az számára valahogy mindig más volt. Mikor dolgozni kezdett, a kocsikisérője dobolni tanult egy ismert tanárnál, tőle kedvet kapott, hogy újra komolyabban foglalkozzon a muzsikálással. Gyorsan tanult, szorgalmasan, kitartóan gyakorolt, aminek eredményeképpen következő évben már az OSZK-ban tanult. Sokat járt koncertre, ámulva nézte a „nagyokat”, Deák Bill, Póka Egon, Radics, Tátrai, Som Lajos, és arra gondolt, milyen jó lenne előttük játszani, fellépni, legalább egyszer az életében.

Munkahelyet váltott, hogy többet tudjon foglalkozni a zenéléssel, és a főnöke, Földes Hobo Laci akkor toborozta a bandáját. Amint megtudta, miben „sántikál”, felajánlotta, hogy meghallgatja. De másnap megkapta a behívót, és elvitték a végekre. Szerencséjére bent fél év után új bandát kellett összehoznia a leszerelők miatt, így a további másfél évet már zenéléssel is tölthette. Leszerelés után újból felvételiznie kellett az OSZK-ba, felvették, de másfél év után megismerte élete párját, banda helyett családot alapított. Bár a gitárt féltve eltette, őrizte, sokáig kézbe sem vette, de álmai megmaradtak. Hátha, egyszer, valamikor.

A gyerekei mára kiröpültek, az üres szobát berendezte zeneszobának, a családtól kapott egy új gitárt, és amennyit előtte a tv-t nézte, annyit kezdett újból gyakorolni, játszani (azóta sem néz tv-t). Az akkori kollégákkal, (akik szintén zenéltek valamikor), ötleteltek, hogy „kell egy banda”. Össze is hozták, lépésről lépésre gyarapodott a repertoár, fellépések is jöttek, egyre nagyobb kihívásokat vállaltak. És idén tavasszal jött a felkérés, a FELKÉRÉS, előzenekarként a Kőbányai Blues Fesztiválra.

Gyermeki izgalommal, hónapokon át lázasan készültek mindannyian. Eljött a nap, és ott, elérzékenyülve állt a színpadon, lent a hallgatók, körülötte sürgés-forgás, ahogy ez ilyenkor lenni szokott, aztán nagy nyugalom, és megszólalt a The loner, aztán a többi, végül a Highway to hell. És lepergett vagy ötven év is, végül az a nagyszerű érzés kerítette hatalmába, hogy SIKERÜLT. Sikerült Pókáék, Billék és Révész Sanyiék előtt játszani. A srácot Agócs Zsoltnak hívják, a banda neve pedig P.Kabinet.

 

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Nem lesz ellátás a kórház őrzőjében

Február 16-án leállt a budapesti Uzsoki Utcai Kórházban a kardiológiai osztályon a súlyos betegek ellátása. Erről Kunetz Zsombor írt Facebook-oldalán. Az orvos, egészségügyi szakértő a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) határozatára hivatkozott. Dr. Kunetz Zsombor MBA Ez egy elég rossz hír, az Uzsoki Utcai Kórház eddig azért még működőképes volt, most egy alapszakmai ellátás szűnik meg ott

Takács Péter mindenkit megnyugtatott

Hamar döntött a kormány az orvosok kötelező kamarai tagságáról. Az eddig három kötelező kritériumból egyet egy tollvonással megszüntettek. Mint ismeretes a MOK gyanúba keveredett, miszerint orvosokat fenyegettek ha csatlakoznának az új ügyeleti rendszerhez. A Kamara ezt tagadja, a rendőrség viszont nyomozást rendelt el. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) nem szűnik meg, a MOK tovább folytathatja tevékenységét az

Megszűnhet a kötelező kamarai tagság az orvosok esetében

Az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvénymódosítás az elfogadása esetén megszünteti az orvosok kötelező kamarai tagságát és kimondja, hogy kamarai tagság nélkül is végezhető egészségügyi tevékenység.     Egy, az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága által hétfőn elfogadott módosító javaslat véleményezési jogot biztosítana a Magyar Orvosi Kamarának (MOK) a szakmai-etikai szabályok felett, amelyek megalkotásának jogát egy friss kormányzati törvényjavaslat

Ez mennyire normális?

Arold Péter A hatalom félelmei közé beidegződött rezdülés minden olyan, amiről úgy gondolják ellenük szól. Persze ellenük szól, de nem valaki, vagy valakik irányított akarata miatt. A MOK megunta a totojázást és 8 ezer orvos tette letétbe felmondását, ha nem történnek hathatós lépések az egészségügyben. A kormány azonnali reakciója máris Gyurcsányra keni az egészet és