Életmód

Majka befejezte, Köllö villantott

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Olvasási idő: 1 perc

Arold Péter

Hat év zsűrizés után Majka úgy döntött befejezi a Sztárban sztár című műsor zsűrizését. Facebook bejegyzésében el is búcsúzott a műsortól.

 

Hirdetés

 

Sok sikert kívánok a Sztárban Sztár műsornak. 6 évadot ültem végig a zsűriben, sok emberrel viaskodtam, nagyon sokat nevettem, és nagyon élveztem. A zsűriben most az a Bereczki Zoli van, akivel borzalmas nagy bulikat csináltunk a műsor után. (néha közben is), Köllő Babettel már 13 éve egy színházi darabban játszottunk, és azóta is imádjuk egymást, Kökény Attila az egyik valaha volt legjobb szereplője ennek a műsornak, a Papp Szabival való barátságunkról meg egyáltalán nem kell semmit mondanom.  A szereplőknek sok sikert kívánok, kifejezetten annak a fiúnak aki Sárkány Èvát alakítja. Sok sikert mindenkinek”

De a Sztárban sztár egyik  új zsűritagja (Köllő Babett) sem rejti véka alá idomait, ami “mellett” a másik újonc (Kökény Attila) sem tudott szemet hunyni.

Fotó: blikk.hu

Szóljon hozzá!

Ezt is olvassa el!
Három hete fekszik egy beteg agyvérzéssel a Bajcsy-Zsilinszky kórházban

A  Demokratikus Koalíció (DK) hívta fel a figyelmet a X. kerületi Bajcsy Kórházban uralkodó viszonyokra a kórház CT berendezésével kapcsolatban Elolvasom

Megéri NEM tudomást venni? Meg?

Grönlandon a klímaváltozás már ökológiai gyászhoz vezet, és egyre több helyen ez várható. Az Északi-sarkkörön jól le lehet mérni a Elolvasom

Már szerkezetkész Kőbánya új kórházi tömbje – fotókkal

Forrás és sok-sok kép A B Bulid & Trade Kft. és a DIGI-X Zrt. munkájával létre Elolvasom

A Kőbányai Önkormányzat pályázatot hirdet ápolási támogatásra

A Kőbányai Önkormányzat pályázatot hirdet ápolási támogatásra, a hosszabb ideig elhúzódó betegségek során felmerülő többletkiadások fedezésére. Benyújtási határidő: 2020. március Elolvasom

Tállai András: az ellenzék hazudik a tb-törvényről is

Az ellenzéknek állítólag fontos az egészségügy, de kórházstopot hirdettek, meg akarják akadályozni a kórházépítéseket és a tb-törvény alaptalan támadásával azt Elolvasom

Lezárult a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet ÁSZ-ellenőrzése

Nem volt szabályszerű a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet pénzügyi- és a vagyongazdálkodása 2015 és 2017 között, és a belső kontrollrendszer Elolvasom

Adjál vért! Még odaérsz!

Arold Péter Egészség percek 2020.01.24-én, pénteken 14:30-18:00-ig az Aprók Háza Óvodában, 1108 Újhegyi sétány 5-7. Ide pedig még odaérsz! 2020.01.10-én, pénteken Elolvasom

Kőbányai védőnő lett az év közönségdíjas szakembere

Kőbányai védőnő lett az év közönségdíjas szakembere! A Magyar Védőnők Egyesülete idén is díjjal ismerte el a kisgyermekes családok segítőinek Elolvasom

UFO látott embert sem kímél a vírus

Arold Péter Pataky Attilát az Edda frontemberét is legyűrte a vírus. A csapat többi tagja sincs túl jól.   Hirdetés Elolvasom

Érdekel minket az ön véleménye is