A 44 éves budapesti férfi alig öt hónap alatt nyolc gépkocsit tört fel Kőbányán

A rendőrségen 2019. április 18-án délután egy férfi tett bejelentést, hogy reggel dolgozni indult, amikor észrevette, hogy a korábban sértetlen állapotban leparkolt autójának az ablakát betörték, a csomagtartó zárját pedig felfeszítették. Az ismeretlen elkövető két mobiltelefont lopott el az autóból.

Hirdetés

SOS AUTÓS GYORSZERVIZ KISZÁLLÁSSAL – AUTÓSZERVIZ ÉS AUTÓSZERELŐ KŐBÁNYÁRA IS

A kőbányai rendőrök a helyszín közelében lévő térfigyelő kamera felvételét lefoglalták, melyen látták, hogy egy férfi többször lámpával bevilágít a sértett autójába, majd betöri annak ablakát és ellopja a kocsiban lévő telefonokat. A X. kerületi rendőrkapitányság egyik nyomozója a kamerafelvételen felismerte a gépkocsifeltörőt, így a 44 éves férfit 2019. április 23-án kőbányai lakásán elfogták, előállították, majd a nyomozók lopás bűntett gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A rendőrök Sz. Lászlót őrizetbe vették, majd a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét.

A férfi lakásán a rendőrök kutatást tartottak, mely során elemlámpákat, kesztyűket, elhajlított csipeszt és a férfi bűncselekmény elkövetésekor használt ruháját is megtalálták. Az eljárás során megállapításra került az is, hogy Sz. László 2019. decembere és 2020. áprilisa között másik hét autót tört fel Budapest X. kerületében. A férfi a nyolc autó feltörésével közel 900 ezer forint kárt okozott a sértetteknek.

A 8 rendbeli lopás bűntett miatt folytatott nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az illetékes ügyészség részére.