Mászóterem épült az elhagyatott kőbányai magtárakból

Közel 20 éve használaton kívüli épületek hasznosítását támogatta az ingatlant tulajdonló Indotek Group a kerületben.

Megnyitotta kapuit az Indotek Group kőbányai, korábban sör- illetve konzervgyárként is funkcionáló telephelyén, a Maglódi út 47. szám alatt a MAG47 mászóközpont – olvasható a beruházó, a MAG47 közleményében. A termet két korábbi ipari magtár épületéből alakították ki, így földrajzi és ipartörténeti okból is adta magát a MAG47 elnevezés – írja a magyarepitok.hu

Fotó: Pintér Márta

Az 500 millió forint értékű magánberuházás tervét, illetve megvalósítását az Indotek Group mellett a Kőbányai Önkormányzat és az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda is üdvözölte. Utóbbi szervezet a finanszírozást tekintve is segítséget nyújtott: Révész Máriusz kormánybiztos 50 millió forint támogatást ítélt a projekt számára. Az építkezési munkálatok 2020 februárjában kezdődtek, a próbaüzem 2021 márciusában indult.

A beruházás eredményeként Magyarország első olyan mászóközpontja jött létre, amely az IFSC (Sportmászás Nemzetközi Szövetsége) előírásainak megfelelő, két párhuzamos úttal, megfelelő dőlésszöggel, speciális falkialakítással rendelkező gyorsmászó úttal is várja a látogatókat.


    Válogatás a megveszLAK legfrissebb X. kerületi ingatlan hirdetéseiből

    • Eladó lakás Budapest X. kerület, Újhegy, 37 000 000 Ft
      on 2022.06.25. at 05:08

      Eladó lakás X. kerületben újhegy, Bányató közelében egy földszintes lakóparki lakás, saját parkolóval és terasszal. Ingatlan zárt udvarral, gyönyörű zöld övezetben található. Alapterülete 34 nm, másfél szobás, amerikai konyhás nappalival és egy 9 nm nagyságú terasszal rendelkezik. Lakás 2020-ban …

    • Eladó lakás Budapest X. kerület, Újhegy, 37 000 000 Ft
      on 2022.06.25. at 05:08

      Eladó lakás X. kerületben újhegy, Bányató közelében egy 2007-ben épült, földszintes lakóparki lakás, saját parkolóval és terasszal. A lakás zárt udvarral, gyönyörű zöld övezetben található. Alapterülete 34 nm, másfél szobás, amerikai konyhás nappalival és egy 9 nm nagyságú terasszal rendelkezik. …

    • Eladó lakás Budapest X. kerület, Újhegy, 37 000 000 Ft
      on 2022.06.25. at 05:08

      Eladó lakás X. kerületben újhegy, Bányató közelében egy földszintes lakóparki lakás, saját parkolóval és terasszal. Ingatlan zárt udvarral, gyönyörű zöld övezetben található. Alapterülete 34 nm, másfél szobás, amerikai konyhás nappalival és egy 9 nm nagyságú terasszal rendelkezik. Lakás 2020-ban …

    • Eladó lakás Budapest X. kerület, Óhegy, 37 900 000 Ft
      on 2022.06.25. at 05:08

      Kizárólag az OTP ingatlanpont kínálatában! Budapest 10. kerületének legjobb részén közvetlenül az óhegy park mellett kínálunk eladásra egy 3. emeleti, 57 nm-es, 2 szobás, beépített erkélyes, átlagos állapotú lakást jó állapotú 14 lakásos társasházban. A lakásban a külső nyílászárók kicserélve, lé…