Home / Vélemény / Meghatódtam

Meghatódtam

Csillogóan nedves szemekkel olvasom Zsuzsannánk epekedő levelét, a sorban a harmadikat, melyben két nap leforgása alatt sikerült az ordibálástól a megbocsátásig eljutnia. Nem hiába. Mint a munkaadóján, úgy forog rajta a köpeny.

Elég volt neki, hogy Viktor az osztrák kancellár budoárjában elrebegte a bocsánat kérésnek szánt néhány mondatát. Kár, hogy ott és nem a szokásos péntek reggeli esti meséjében.

„Az, hogy néha félreérthetően fogalmazom, az előfordul. De arra kértem a kancellár urat, hogy legyen kedves minden ezzel kapcsolatos információt kulturális kontextusba helyezni, mert Magyarországon ezek a kifejezések, mondatok és az a pozíció, amit én képviselek, az egy kulturális, civilizációs pozíció. Szeretném megismételni, hogy büszke vagyok azokra az eredményekre, amelyeket Magyarország rasszizmussal szemben eredményként az elmúlt években elkönyvelhetett”.

Viktorunk ezt is, mint oly sok mindent, megmagyarázott. Nem tud, nem akar veszteni.

Zsuzsa asszony mélyen meghatódott és megírta soron következő levelét. És akkor ne forduljak térdelve a WC kagyló felé, mint egy átivott hosszú éjszaka utáni napon, mikor a vendéglátóm vodkával ébreszt másnap délben.

„Kedves Viktor! Most olvastam a mai, Bécsben adott nyilatkozatodat, amivel nyilvánosan elhatárolódtál a „nem tudom, hogy” a szövegbe került inkriminált mondatoktól.

Ennél nagyobb örömet semmi nem tudott volna okozni, mert, mint ezt Neked is leírtam tegnap és mindenütt el is mondtam, 20 év alatt egyetlen egyszer sem volt az a benyomásom, hogy bármilyen diszkrimináció, vagy etnikai előítélet megfordulhat a fejedben.

20 évi ismeretségünk és barátságunk következtében azt is tudom, hogy ez a nyilvános korrigálás mibe került neked, ezért még annál is jobban értékelem a mai lépésedet, mint amit maga a téma indokol. Olyannyira, hogy az első reakcióm az volt, hogy ezzel a nyilvános megszólalással a lemondásom is okafogyottá vált. De ami még fontosabb, ezt, némi gondolkodás után, néhány órával később is így gondolom, azaz okafogyottnak tartom.

Ezt természetesen a nyilvánosság előtt, már ma este el is fogom mondani, nevezetesen az ATV Egyenes beszéd c. műsorában.

Hasonlóképpen a nemzetközi sajtóban is. A legnagyobb örömömre az szolgál, hogy ezért a mai kiállásodért megint azt mondhatom, mert így is érzem: büszke vagyok Rád.

Úgyhogy, ahogy 2010 előtt is és természetesen utána is, függetlenül attól, hogy hivatalosan a főtanácsadód vagyok vagy nem, a segítségemre a továbbiakban is, az elmúlt 20 évhez hasonlóan, számíthatsz.

Szeretettel: Zsuzsa”

Zsuzsanna! Most mi lesz a meleg törvénnyel, ami már vízválasztó volt nálad? Az már nincs is?

Ettől függetlenül a szegénységi biztos már csomagol, ugyanis szóltak neki. Epekedve várom, kit nevez ki a Főnök.

BK Közéleti hírek Budapestről

  • Pizzasütés, szabadulószoba, önismereti foglalkozás – így is lehet nyílt napot szervezni
    by Budapest on 2025.11.20. at 09:59

    Különleges gimnáziumi nyílt napot tart november 22-én, szombaton a budapesti Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont – az olasztanításba közös pizzakészítéssel kóstolhatnak bele a diákok és szüleik, a matematikatudásukat egy szabadulószobában tehetik próbára, sőt élményfestésen is részt vehetnek. A november 22-i nyílt nap a főigazgatói köszöntővel indul, ezt követik a színes műhelyfoglalkozások, amelyek közül szabadon választhatnak a A Pizzasütés, szabadulószoba, önismereti foglalkozás – így is lehet nyílt napot szervezni bejegyzés először BK-én jelent meg.

  • Új arcok vagy régi reflexek? – Mit üzen, hogy Magyar Péter volt MSZP-s és Fidelitas-os jelölteket is indít
    by Budapest on 2025.11.18. at 18:42

    A magyar politika egyik visszatérő kérdése mindig ugyanaz: lehet-e valóban új politikát csinálni úgy, hogy közben a szereplők egy része a régi rendszerből érkezik? A TISZA Párt most erre ad sajátos választ. Magyar Péter nyíltan vállalja, hogy a jelöltjei között vannak olyanok is, akik az elmúlt években vagy évtizedben MSZP-s, Momentum-közeli vagy éppen Fidelitas-os háttérrel A Új arcok vagy régi reflexek? – Mit üzen, hogy Magyar Péter volt MSZP-s és Fidelitas-os jelölteket is indít bejegyzés először BK-én jelent meg.

  • Tisza Csepeli jelöltek . BUDAPEST 09 OEVK
    by Budapest on 2025.11.18. at 16:54

    Csepel Info  Hétfő este elkezdték bejelenteni a Tisza Párt képviselőjelölt-jelöltjeit, tehát azt a 315 embert, akik közül majd kiválasztják a 105 egyéni jelöltet a 2026-os országgyűlési választásra. Dr. Derecskei Zsuzsanna Dr. Derecskei Zsuzsanna ügyvéd, édesanya, több mint 35 éve él a kerületben, és pontosan érti, milyen gondokkal küzdenek a helyiek. Könnyen megtalálja a közös hangot A Tisza Csepeli jelöltek . BUDAPEST 09 OEVK bejegyzés először BK-én jelent meg.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük