Ma beszámolót tárgyaltunk a Közrend- és Állatvédelmi Bizottságban. Hatalmas köszönet illeti a Kőbányai Polgárőr Egyesületet, akik a tavalyi évben több mint 3000 órát voltak a terepen a kőbányaiaknak segítve megőrizni a biztonságunkat. Ráadásul olyan eszközöket tudtak beszerezni, amelyekkel akár életet is menthetnek. Tudtad például, hogy defibrillátor is van az autójukban?
Sőt, a diákok kötelező közösségi szolgálatára is lehet jelentkezni hozzájuk. Úgy gondolom, hogy ha már ezt a feladatot teljesítenie kell a diáknak, akkor olyan helyen érdemes, ahol megismerheti az önkéntesség szépségeit és fontos dolgokat tanulhat az élethez: a kitartást, a szorgalmat, az alázatot, a segítőkészséget. Mindezek jellemzők a polgárőreinkre. Köszönjük Kálmán László elnök úrnak és minden egyes polgárőrnek!
- Szúnyoggyérítés
- Szerencsésen végződött az ételmérgezés gyanú
- D. Kovács Róbert Antal – Folytatjuk a Kékvirág közösségi fejlesztést
- Új nyilvános illemhely került a Sportligetbe
- Önkéntes KSH felmérés a kerületünkben is