Karády Katalin 1910. december 8-án született Budapesten, Kőbányán, polgári családban, hetedik gyermeként. Már fiatal korától különleges tehetséget mutatott az éneklés és a színjátszás iránt. A harmincas évek végére a magyar film és könnyűzene egyik legnépszerűbb csillagává vált: mély, búgó hangja, finom, mégis határozott megjelenése és a femme fatale karakterek tökéletes megformálása révén hamar ikonná vált. Filmjei és sanzonjai (például: Hamvadó cigarettavég, Valahol Oroszországban, Ez lett a veszted, drágám) a háborús évek alatt különös jelentőséget kaptak: a remény, a melankólia és az emberi méltóság hangjai lettek.
A második világháború alatt nemcsak művészi munkájával, de tetteivel is kiemelkedett. Több forrás szerint üldözött zsidókat mentett, menedéket nyújtott számukra, vagy segített hamis iratokhoz jutni. E tevékenységei miatt a nyilas hatalomátvétel után letartóztatták, és hónapokon át őrizetben tartották. Bár a kínzásáról szóló információk részben szájhagyomány útján terjedtek el, a források szerint fizikailag és pszichésen is megalázó körülmények között tartották fogva.
A háború után sem térhetett vissza a rivaldafénybe. A kommunista hatalom szemében ő a „polgári dekadencia” megtestesítője volt – egy olyan korszak hangja, amelyet el kellett felejteni. A rádióból száműzték a dalait, filmjeit nem vetítették újra, fellépéseit ellehetetlenítették. Nem ítélték el formálisan, de a mellőzés, a hallgatás és a lehetőségektől való megfosztás szinte teljes társadalmi száműzetést jelentett számára.
1951-ben emigrált: előbb Svájcba, majd Brazíliába, végül az Egyesült Államokba költözött, ahol New Yorkban élt, szerény körülmények között, távol a színpadtól és a magyar közönségtől. Bár Amerikában is próbált új életet kezdeni, soha nem tudta pótolni azt, amit az otthoni karrier és az ismerős nyelv jelentett számára. Visszavonultan élt, nem adott interjút, nem tért vissza Magyarországra.
Csak halála után kezdődött meg valódi rehabilitációja. 2004-ben posztumusz a Világ Igaza kitüntetést kapta a jeruzsálemi Yad Vashem intézettől, és azóta is egyre több kutatás és visszaemlékezés bizonyítja: nemcsak kivételes művésze volt korának, hanem bátor, emberséges nő is, aki a legsötétebb időkben is tudott ember maradni.
Karády Katalin 1990. február 8-án hunyt el New Yorkban. Hamvait később hazaszállították, a Farkasréti temetőben nyugszik. Emléke nem csupán dalaiban és filmjeiben él tovább, hanem abban a morális példában is, amit élete jelent: hogyan lehet egy életet végigélni méltósággal, akkor is, ha a világ időnként hátat fordít.
