Közel 20 éve használaton kívüli épületek hasznosítását támogatta az ingatlant tulajdonló Indotek Group a kerületben.
Megnyitotta kapuit az Indotek Group kőbányai, korábban sör- illetve konzervgyárként is funkcionáló telephelyén, a Maglódi út 47. szám alatt a MAG47 mászóközpont – olvasható a beruházó, a MAG47 közleményében. A termet két korábbi ipari magtár épületéből alakították ki, így földrajzi és ipartörténeti okból is adta magát a MAG47 elnevezés – írja a magyarepitok.hu

Az 500 millió forint értékű magánberuházás tervét, illetve megvalósítását az Indotek Group mellett a Kőbányai Önkormányzat és az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda is üdvözölte. Utóbbi szervezet a finanszírozást tekintve is segítséget nyújtott: Révész Máriusz kormánybiztos 50 millió forint támogatást ítélt a projekt számára. Az építkezési munkálatok 2020 februárjában kezdődtek, a próbaüzem 2021 márciusában indult.
A beruházás eredményeként Magyarország első olyan mászóközpontja jött létre, amely az IFSC (Sportmászás Nemzetközi Szövetsége) előírásainak megfelelő, két párhuzamos úttal, megfelelő dőlésszöggel, speciális falkialakítással rendelkező gyorsmászó úttal is várja a látogatókat.
Válogatás a megveszLAK legfrissebb X. kerületi ingatlan hirdetéseiből
- Eladó lakás Budapest X. kerület, 45 000 000 HUFon 2025.12.04. at 03:16
Eladó egy hangulatos, földszinti, 34 m²-es lakás egy zárt, rendezett és csendes társasházban, amelynek belső kertje, játszótere és pihenőrészei valódi kis oázist teremtenek a város szívében. a lakáshoz tartozik egy saját, 4 m²-es zárható tároló is – hatalmas előny ezen a környéken. A laká…
- Eladó lakás Budapest X. kerület, Kőbánya, 78 000 000 HUFon 2025.12.04. at 03:16
X. kerület Kőbánya városközponttól, 300 méterre, 52nm-es, belső 2 szintes lakás ELADÓ! A társasház külső/belső homlokzata néhány hete teljesen megújult. A lakásba lépve nagy méretű konyha-étkező- előszoba fogad. További hasznos helyiség a kamra. Kádas fürdőszoba wc-vel is itt …
- Eladó lakás Budapest X. kerület, 51 000 000 HUFon 2025.12.04. at 03:16
X. Ker. Martinovics téren eladásra kínálunk egy 53nm-es földszinti, kertkapcsolatos lakást egy 7 lakásos, földszintes társasházban. a lakás előtti kert szokásjog szerint a tulajdonos használatában van a kb 14 nm-es, szerelőaknás garázzsal, melybe a villanyt is bevezették. A lakás biztonsá…
- Eladó lakás Budapest X. kerület, Kőbánya, 57 900 000 HUFon 2025.12.04. at 03:16
Kőbánya városközponthoz közel a Nyerő utcában 2 emeletes ház 2. emeletén 3 szobás, 62 nm-es jó állapotú lakást kínálunk eladásra. A fűtést és a meleg vizet cirkó biztosítja. Új műanyag ablakok, új biztonsági bejárati ajtó. A lakáshoz egy kb. 3 Nm-es pincei tároló is tartozik. Szob…





