Home / Kultúra / Programok / Sörgyári kiállítás Kőbányán

Sörgyári kiállítás Kőbányán

A BME Urbanisztika Tanszék Komplex hallgatói a Sörgyár felélesztésén dolgoztak 2024. tavaszán.

Kiállítás és tervbemutatás

Különleges örökség és egyben régóta kihasználatlan lehetőség Kőbánya számára a Sörgyár épületkomplexuma. A sörgyártás épületei mellett a pincerendszer is olyan unikális helyszín, mely minden látogatója számára emlékezetes élményt jelent. A BME Urbanisztika Tanszék Komplex hallgatói a Sörgyár felélesztésén dolgoztak 2024. tavaszán. A munka közös városi program megalkotásával kezdődött, ami a barnamezős hasznosítási és megújítási lehetőségek olyan új stratégiáit kereste, melyek építenek a helyi közösségek, a kultúra és a vállalkozói szféra szinergiáira és figyelembe veszik a hely sajátosságait. A félév során minden hallgató saját tervet dolgozott ki egy-egy épület, funkció megújítására, elhelyezésére, melyek összességében a közös tervet erősítve egy működőképes, magát fenntartó terület vízióját közvetítik. A kiállításon ennek eredményei láthatók.

Helyszín: Kőbányai Helytörténeti Gyűjtemény, 1102 Budapest, Füzér u. 32.

A kiállítás program tervezete:

  • D.Kovács Róbert Antal polgármester megnyitó beszéde
  • Somlyódy Csaba alpolgármester Kőbányán készül a jövő című beszéde
  • Koji László az ÉVOSZ elnökének beszéde
  • A BME Urbanisztikai tanszék hallgatóinak terv bemutatói
  • Díj átadó

A kiállítás 2025. január 19-ig látogatható.



Hirdetés

Kattints ide ha árajánlatot szeretnél kérni vállalkozásodhoz hirdetésre

konténerbérlés Budapest

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Nem lesz ellátás a kórház őrzőjében

Február 16-án leállt a budapesti Uzsoki Utcai Kórházban a kardiológiai osztályon a súlyos betegek ellátása. Erről Kunetz Zsombor írt Facebook-oldalán. Az orvos, egészségügyi szakértő a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) határozatára hivatkozott. Dr. Kunetz Zsombor MBA Ez egy elég rossz hír, az Uzsoki Utcai Kórház eddig azért még működőképes volt, most egy alapszakmai ellátás szűnik meg ott

Takács Péter mindenkit megnyugtatott

Hamar döntött a kormány az orvosok kötelező kamarai tagságáról. Az eddig három kötelező kritériumból egyet egy tollvonással megszüntettek. Mint ismeretes a MOK gyanúba keveredett, miszerint orvosokat fenyegettek ha csatlakoznának az új ügyeleti rendszerhez. A Kamara ezt tagadja, a rendőrség viszont nyomozást rendelt el. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) nem szűnik meg, a MOK tovább folytathatja tevékenységét az

Megszűnhet a kötelező kamarai tagság az orvosok esetében

Az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvénymódosítás az elfogadása esetén megszünteti az orvosok kötelező kamarai tagságát és kimondja, hogy kamarai tagság nélkül is végezhető egészségügyi tevékenység.     Egy, az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága által hétfőn elfogadott módosító javaslat véleményezési jogot biztosítana a Magyar Orvosi Kamarának (MOK) a szakmai-etikai szabályok felett, amelyek megalkotásának jogát egy friss kormányzati törvényjavaslat

Ez mennyire normális?

Arold Péter A hatalom félelmei közé beidegződött rezdülés minden olyan, amiről úgy gondolják ellenük szól. Persze ellenük szól, de nem valaki, vagy valakik irányított akarata miatt. A MOK megunta a totojázást és 8 ezer orvos tette letétbe felmondását, ha nem történnek hathatós lépések az egészségügyben. A kormány azonnali reakciója máris Gyurcsányra keni az egészet és