Argan, a jómódú párizsi polgár életét kitölti betegségébe vetett hite. Ez a mánia önzővé és zsarnokká teszi. Csak az orvostudományban hisz: gyógyszerekben, állandó kezelésekben és fiatal feleségében. ...
A filmszínház létesítésének ideje, a hatvanas évek első fele nagy építkezések korszaka (is) volt. 1964-ben avatták fel az új Erzsébet hidat, és ebben az évben adták át a felújított Divatcsarnokot. 196...
– Egyáltalán nem mondható rossznak az önkormányzati bérlakásban élők helyzete Kőbányán. Azoknak a Hős, illetve Bihari utcai lakóknak pedig, akik nem halmoztak fel több százezres vagy milliós tartozást...
Képzeljük egyszerre magunk elé Parlamentet, a Lánchidat, A Szent István-bazilikát, az Operaházat meg mondjuk a Mátyás-templomot. Ha ez megvan, akkor most képzeljük el, mekkora lehet az a bánya, ahonna...
Mint azt már megírtuk a Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitányság 01100/2048/2018. bűnügyi számon önbíráskodás bűntett gyanúja miatt folytat nyomozást, amellyel összefüggésben keres...
A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága 01100/2053/2018. bűnügyi számon rongálás vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. A jelenleg rendel...
Arold Péter Hírek Kőbánya A sok pénzért rendbe tett Újhegyi sétányon cserben hagyták a gyepet. Azt a jó zöld gyepet. A napokban, gondolom a Kőkert embere, motoros kaszával vágta, a már hanyatlásnak in...
A Budapesti Rendőr-főkapitányság lopás gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. A feltételezett elkövető 20-25 év körüli, körülbelül 180 centiméter magas, sportos testalkatú, oldalt fe...
A délkelet-kínai Fucsien tartományból huszonkét pedagógus érkezett július közepén a X. kerületi Bem József Általános Iskolába azért, hogy kínai hagyományokat tanítsanak az itteni gyerekeknek. Olyan ez...
Demeter Attila asztalosmester vagyok. 1994 óta tevékenykedem a szakma szolgálatában. Vállalkozásom 2003 óta foglalkozik egyedi bútorok, nyílászárók tervezésével és kivitelezésével. A tervezésben és gy...
Egy kedves olvasónk küldte ezeket a fotókat és nem értését fejezte ki a miértje miatt. Újhegyen komoly összegért tették rendbe a területet, parkosítottak, fűmagot ültettek, automata öntözőberendezést ...
Köszöntjük az oldalunkon. Ön most biztosan villanyszerelőt keres. Netán non-stop megoldás után kutat? Fontos Önnek, hogy szakmailag kiváló, de mégis emberi árakon dolgozó szakembert találjon? Máris me...
A képen sok-sok zsáknyi használt ruha látható. Kb. egy év alatt gyűjtögettem össze. Amennyiben a csoportban van erre fogadókészség, felajánlom egy ruhaosztó akció számára. Helyszín van, már ha egy már...
Társaságunk, a Promobil Zrt. több mint 30 éve foglalkozik gyógyászati segédeszközök gyártásával és forgalmazásával. A kezdeti nehézségek ellenére a minőségi szolgáltatás és a magas színvonalú technoló...
A szeptember 30-án Kőbányán a Kőrősi Csoma Sándor út-Vaspálya utca-Kőér utca/Kőér köz-Kápolna utca által határolt 6. sz. választókörzetben tartandó időközi önkormányzati választással kapcsolatban a Mo...
A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága 01100/1463/2018. bűnügyi számon lopás bűntett gyanúja miatt indított eljárást a 20 éves budapesti B. Győző Arnold ellen. A nyomozás adat...
Zsaludek Biztonságtechnika Riasztók Kamera rendszerek Beléptetők Kapu automatikák Tűzjelzők Kaputelefonok Mobilról vezérelhető rendszerek Tervezése, telepítése, karbantartása, Javítása In...
Jó szakembert találni nem egyszerű feladat, főleg, hogy olcsó és jó is legye. Az is egy fontos szempont, hogy ne lakjon messze a munkaterülettől, tehát lehetőleg kőbányai mester legyen. Ha olcsó, ugya...
Boltunk szeretettel várja a kerékpározni vágyókat, legyen szó éppen trekking, országúti vagy mountainbike-ról. Egyre bővülő kínálatunkban minőségi kerékpárok, alkatrészek és felszerelések között válog...
Több éve dolgozok a szakmában. A gyakorlati és elméleti oktatás alatt nagyon sokat tanulhattam arról, hogy munkámat mindig a lehető legnagyobb odafigyeléssel végezzem és vendégeim hajából a legtöbbet ...
A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága keresi a 81 éves Fodor Józsefnét, aki szerdán X. kerületi lakhelyéről ismeretlen helyre távozott, azóta pedig nem adott életjelet magáró...
Vasárnaptól újra közlekedik az 1-es villamos a Népliget és a Puskás Ferenc Stadion között, viszont a felújítás második ütemében, várhatóan a nyári iskolai szünet végéig Óbuda felől a Népligetig, Kelen...






