Közélet

Munkát csak számlával

Arold Péter

Oldalunk csoportjában osztottunk meg egy másik kerületi csoport bejegyzését, mely egy a kerületben is tevékenykedő “vállalkozó” munkáját “dicséri”. Fontos megjegyezni, nem okoskodva, hogy minden egyes megrendelt munka után számlát és szerződést kell kérni, és ha a “vállalkozó” arra nem hajlandó, nem is szabad vele szóba állni.

Egy szerződéssel és számlával alátámasztott munka után mindig lehet garanciális munkát kérni, vagy a minőséget kifogásolni. Persze olcsóbb a számla nélküli munka, de soha ne felejtsük el a közmondást. Miszerint:

Olcsó húsnak híg a leve. 

Egy másik kerületi csoportban találtam ezt a bejegyzést. Úgy gondolom, hogy ne kerüljetek ilyen helyzetbe megosztom itt is.

“Kedves csoport tagok.
Postaládákba volt bedobva hirdetésként ablakos, redőnyös munkát vállal.Ki is jött szépen felmérte a munkát.Egy hét múlva jelent meg a lemért redőnnyel-ablakokkal.2 db munkással.(mint utólag kiderült az egyik hajléktalan volt, akit a ház eljött szedett össze, mert az egyik melósa nem jött el.Nem is ez lett volna a legnagyobb baj.Legalább dolgozott, bár kicsit riasztó volt a megjelenése, na mindegy)A munkát elvégezték, de menet közben kitalálta hogy nem jó a redőny mérete, így egy hét múlva tud vissza jönni felrakni és még az ablakon is igazít majd.A teljes összeg 250 ezer forint lett volna ebből 200-at elkért ( az ablak maga csak 150 ezer volt.) Tehát 50 ezer forinttal többet kapott készhez mint a végösszeg.Gyanúnk akkor még nem volt hiszen szerződést is írt.Vártuk a jövőhét szerdát amelyik napra ígérte hogy jön.Telefonon értük el.Először azt mondta balesetük volt nem tud jönni maximum délután.Délután hívtuk lesz e valami? Ő lázas beteg otthon fekszik.Érdekes napja lehetett a reggeli balesettel egybekötve😏 Erre a mondatra letette a telefont.Utána elővettük a szerződést amin egy hivatalos pecsét sincs.Egy darab nulla nyomtatott papír az egész.Csak a neve és a születési dátum a pecsét.(ezt azért 4x lelkesen rányomta a papírra) Így utólag jobban észrevételeztük az ablakot.Egy rakás 💩. Ferde az egész ablak….Redőnyünk nem lesz.Párkány is járt volna, az sem lesz.Azóta a telefont nem veszi fel.Másik számról hívtuk ott elsőre lelkes, aztán leesik neki kik vagyunk káromkodva ránk teszi a telefont, s szép szavakkal illet 😊 Persze utólag könnyű okosnak lenni.Nem kellett volna így átvenni a munkát, a “szerződést” jobban átnézni.Plusz pénzt nem odaadni de hát sajnos mi belesétáltunk…(Teljes nevét nem írom ki a pasinak, a szórólapja alapján úgyis felismerhető, vagy privátba elküldöm aki kéri)Azóta többedik sikertelen telefonhívásunkra, sms re sem reagált.Sikerült egy új ablakos véleményét kikérni, szerinte ujjra kell bontani a falat mert ferde az egész.De ez látszik is nem kell szakma hozzá😔Azóta egyre rosszabb mintha dőlne kifelé, az ablakot már csak berúgva tudjuk becsukni… Szóval aki ablakot csináltatna Sz. András úrnak és kedves csapatának ne adjon lehetőséget ha normális ablakot szeretne.Egy forintot nem ér a munkája, egy tákolmány és több összeget kérve hamis szerződéssel szépen lelép…”

Arra kérlek benneteket, hogy osszátok ti is tovább. Köszönöm a nép nevében.  Fotót is mellékelt a bejegyzés eszközölő. Hát tényleg trágya munka. Már elnézést. Igyekszünk a tisztelt úriember telefonszámát és nevét is megkeresni.

 

Ossza meg ön is
Share on Facebook
Facebook
Tweet about this on Twitter
Twitter
Share on LinkedIn
Linkedin
Hozzászólások

Szólj hozzá!

avatar

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

  Subscribe  
Visszajelzés