Mennyire érdekel Téged magyar vitéz, hogy a kormányod belehugyozik a cipődbe?

Szárnyas Hangya

Egy „huszárvágással” az építészeti törvénybe illesztette a Fidesz-kormány a hatályon kívül helyezett kiemelt beruházásokról szóló 2006-os törvény rendelkezéseit. Ezzel okafogyottá vált az LMP népszavazási kezdeményezése a kiemelt beruházások ügyében – írja az atlatszo.hu

„A kormány fél szembesülni a társadalom véleményével”

– ezt állítja a civil szervezetekből álló Stop! Kiemelt Beruházások nevű akciócsoport, amely az LMP-hez hasonlóan a köztársasági elnöktől kéri, hogy ne írja alá az Országgyűlés által december 12-én elfogadott építészeti törvényt.  

Néhány hete jelentette be az LMP, hogy Kúria átengedte a párt nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokkal kapcsolatos népszavazási kezdeményezését.

Erre jön a kormány éjszaka is dolgozó 133 hőse és sutyiba belecsempész egy módosítást építészeti törvényjavaslatba pontosabban hatályon kívül helyezte azt a törvényt, amit az LMP kifogásol és a benne lévő szabályokat csak átemelte egy újba.

Ezt meg tudja csinálni, míg Te otthon azért tapsolsz, mert visszakaptad az adód egy részét, anyádnak emelték a nyugdíját, lassan felélik gyereked jövőjét. Lépten nyomon hülyének néznek, de Te felveszed a 40 milliós hitelt, csak, hogy úgy érezd az ország megbecsült tagja vagy.

Hát nem vagy az, mert Veled ugyan úgy meg fogják tenni, ha lerokkansz, balesetet szenvedsz, vagy csak egyszerűen elveszted a munkád. Bele fognak hugyozni a Te cipődbe is. Ha ezt megteheti, mindent megtehet, miközben Szijártó azt brekegi, hogy nálunk nagyobb a demokrácia, mint Németországban.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük