Szakadó esőben emlékeztek a kőbányaiak az aradi vértanúkra, október 6-án az Új köztemetőben, a ’48-as hősök sírjai mellett. Ünnepi beszédet tartott Kőbánya polgármestere, Kovács Róbert.
„Október 6-a legtragikusabb nemzeti ünnepünk november 4-e mellett. Az akkori traumát a mai napig nem tudta kiheverni a nemzet. A bomlott elméjű Haynau és a hidegfejű Ferenc József császár olyan példát statuált, amely még ma is elborzaszt minden embert. A 13 tábornok vértanúsága csak a megtorlás legnagyobb gaztette volt, messze nem a magyar nemzet összes vesztesége.’ – fogalmazott a polgármester, majd így folytatta: „a megtorlás legfőbb célpontja a magyar politikai és a katonai elit volt, de a falusi és a városi plebejusok, sőt, egyházi emberek is vértanúvá váltak. Falusi papokat, jegyzőket, tanítókat végeztek ki, amiért kihirdették a forradalmi kormány rendeleteit, másokat népfelkelésben való részvételért, fegyverrejtegetésért, vagy éppen a császári katonák átcsábításáért ítéltek halálra. A trauma azért is óriási volt, mert még a nemzetközi közvélemény is jogos küzdelemnek tartotta a szabadságharcot, s nem megtorlást, hanem amnesztiát várt 1849 őszén. Az 1867-es kiegyezés után a lelki megbékélés egyik legnagyobb akadálya éppen október 6. emléke volt.”
Kovács Róbert e sorokkal zárta megemlékezését: „az aradi vértanúk és a megtorlás más áldozatai az életüket adták a nemzet szabadságáért – nekünk csak megvédeni, megőrizni és gyarapítani kell azt, ami már a miénk. Ha hiszünk abban, hogy számít, amit mi tudunk hozzáadni a közöshöz – képletesen legyen az akár egy törött furulya –, máris sokat tettünk a közösségünkért, Kőbányáért, a nemzetért. Ha hiszünk a szabadságban, amelyért az aradiak az életüket adták, már nem volt hiábavaló a hősiességük. Ha jó hazafiként éljük azt az életet, amit a vértanúktól elvettek, azzal mindent megteszünk a hazánkért, amit békeidőben csak lehet. Összetartó közösségünk, pontosan annak szellemében cselekszik, amiért 1848 – és 1956 – hősei harcoltak. Ők azt akarták, hogy végre a saját kezünkbe vehessük a sorsunk irányítását, hogy a döntések az emberekről szóljanak, hogy az legyen fontos, ami az itt élők számára is fontos. Ez az összefogás adhat ma is értelmet az aradi vértanúk és a többi mártír áldozatának. Ez az erős közösség teheti elviselhetőbbé egy 167 éve be nem gyógyuló seb fájdalmát.”
Az ünnepi szónoklatot követően az emlékezők lerótták kegyeletüket és elhelyezték az emlékezés virágait a csodás fakeresztnél.
