Home / Egyéb kategória / Az aradi vértanúkra emlékezve

Az aradi vértanúkra emlékezve

Szakadó esőben emlékeztek a kőbányaiak az aradi vértanúkra, október 6-án az Új köztemetőben, a ’48-as hősök sírjai mellett. Ünnepi beszédet tartott Kőbánya polgármestere, Kovács Róbert.

„Október 6-a legtragikusabb nemzeti ünnepünk november 4-e mellett. Az akkori traumát a mai napig nem tudta kiheverni a nemzet. A bomlott elméjű Haynau és a hidegfejű Ferenc József császár olyan példát statuált, amely még ma is elborzaszt minden embert. A 13 tábornok vértanúsága csak a megtorlás legnagyobb gaztette volt, messze nem a magyar nemzet összes vesztesége.’ – fogalmazott a polgármester, majd így folytatta: „a megtorlás legfőbb célpontja a magyar politikai és a katonai elit volt, de a falusi és a városi plebejusok, sőt, egyházi emberek is vértanúvá váltak. Falusi papokat, jegyzőket, tanítókat végeztek ki, amiért kihirdették a forradalmi kormány rendeleteit, másokat népfelkelésben való részvételért, fegyverrejtegetésért, vagy éppen a császári katonák átcsábításáért ítéltek halálra. A trauma azért is óriási volt, mert még a nemzetközi közvélemény is jogos küzdelemnek tartotta a szabadságharcot, s nem megtorlást, hanem amnesztiát várt 1849 őszén. Az 1867-es kiegyezés után a lelki megbékélés egyik legnagyobb akadálya éppen október 6. emléke volt.”


Kovács Róbert e sorokkal zárta megemlékezését: „az aradi vértanúk és a megtorlás más áldozatai az életüket adták a nemzet szabadságáért – nekünk csak megvédeni, megőrizni és gyarapítani kell azt, ami már a miénk. Ha hiszünk abban, hogy számít, amit mi tudunk hozzáadni a közöshöz – képletesen legyen az akár egy törött furulya –, máris sokat tettünk a közösségünkért, Kőbányáért, a nemzetért. Ha hiszünk a szabadságban, amelyért az aradiak az életüket adták, már nem volt hiábavaló a hősiességük. Ha jó hazafiként éljük azt az életet, amit a vértanúktól elvettek, azzal mindent megteszünk a hazánkért, amit békeidőben csak lehet. Összetartó közösségünk, pontosan annak szellemében cselekszik, amiért 1848 – és 1956 – hősei harcoltak. Ők azt akarták, hogy végre a saját kezünkbe vehessük a sorsunk irányítását, hogy a döntések az emberekről szóljanak, hogy az legyen fontos, ami az itt élők számára is fontos. Ez az összefogás adhat ma is értelmet az aradi vértanúk és a többi mártír áldozatának. Ez az erős közösség teheti elviselhetőbbé egy 167 éve be nem gyógyuló seb fájdalmát.”

Az ünnepi szónoklatot követően az emlékezők lerótták kegyeletüket és elhelyezték az emlékezés virágait a csodás fakeresztnél.

Sign Up For Daily Newsletter

Stay updated with our weekly newsletter. Subscribe now to never miss an update!

[mc4wp_form]

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Rágcsálók okozta károk

Szponzorált tartalom A rágcsálók, mint az egerek és patkányok, komoly károkat okozhatnak otthonokban, mezőgazdasági területeken és üzleti vállalkozásokban is. A károk széles körét érinthetik, beleértve a fizikai károsodásokat, egészségügyi problémákat és gazdasági veszteségeket. Elszaporodásuk esetén nincs más megoldás, mint a végleges rágcsálóirtás! Íme néhány specifikus példa a rágcsálók által okozott károkra: Fizikai károk: 1, Elektromos

Nem lesz ellátás a kórház őrzőjében

Február 16-án leállt a budapesti Uzsoki Utcai Kórházban a kardiológiai osztályon a súlyos betegek ellátása. Erről Kunetz Zsombor írt Facebook-oldalán. Az orvos, egészségügyi szakértő a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) határozatára hivatkozott. Dr. Kunetz Zsombor MBA Ez egy elég rossz hír, az Uzsoki Utcai Kórház eddig azért még működőképes volt, most egy alapszakmai ellátás szűnik meg ott

Takács Péter mindenkit megnyugtatott

Hamar döntött a kormány az orvosok kötelező kamarai tagságáról. Az eddig három kötelező kritériumból egyet egy tollvonással megszüntettek. Mint ismeretes a MOK gyanúba keveredett, miszerint orvosokat fenyegettek ha csatlakoznának az új ügyeleti rendszerhez. A Kamara ezt tagadja, a rendőrség viszont nyomozást rendelt el. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) nem szűnik meg, a MOK tovább folytathatja tevékenységét az

Megszűnhet a kötelező kamarai tagság az orvosok esetében

Az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvénymódosítás az elfogadása esetén megszünteti az orvosok kötelező kamarai tagságát és kimondja, hogy kamarai tagság nélkül is végezhető egészségügyi tevékenység.     Egy, az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága által hétfőn elfogadott módosító javaslat véleményezési jogot biztosítana a Magyar Orvosi Kamarának (MOK) a szakmai-etikai szabályok felett, amelyek megalkotásának jogát egy friss kormányzati törvényjavaslat