Home / Kék hírek / A kőbányai rendőrök keresik a felvételen látható férfit

A kőbányai rendőrök keresik a felvételen látható férfit

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága 01100/5230/2016. bűnügyi számon eljárást indított lopás bűntett kísérlet elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

Ismeretlen férfi 2016. december 25-én a késő délutáni órákban lopási szándékkal bement egy Budapest X., Sírkert utcai cég telephelyére, majd az ott lévő műhelyébe és öltözőbe, ahol megrongált két ajtót és egy ablakot, de végül nem vitt el semmit.

Az elkövető 35-45 év körüli, körülbelül 170-175 centiméter magas férfi. Haja rövid, őszes. A bűncselekmény elkövetésekor sötét, kapucnis télikabátot, kék farmernadrágot és fekete cipőt viselt.

kobanya

A férfiról a nyomozóhatóságnak felvétel áll a rendelkezésére.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételen látható férfit felismeri, jelenlegi tartózkodási helyéről vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 06-1-263-7200-ás telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöld számán, valamint a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén vagy írjon a 10rk@budapest.police.hu e-mail címre.

Sign Up For Daily Newsletter

Stay updated with our weekly newsletter. Subscribe now to never miss an update!

[mc4wp_form]

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Rágcsálók okozta károk

Szponzorált tartalom A rágcsálók, mint az egerek és patkányok, komoly károkat okozhatnak otthonokban, mezőgazdasági területeken és üzleti vállalkozásokban is. A károk széles körét érinthetik, beleértve a fizikai károsodásokat, egészségügyi problémákat és gazdasági veszteségeket. Elszaporodásuk esetén nincs más megoldás, mint a végleges rágcsálóirtás! Íme néhány specifikus példa a rágcsálók által okozott károkra: Fizikai károk: 1, Elektromos

Nem lesz ellátás a kórház őrzőjében

Február 16-án leállt a budapesti Uzsoki Utcai Kórházban a kardiológiai osztályon a súlyos betegek ellátása. Erről Kunetz Zsombor írt Facebook-oldalán. Az orvos, egészségügyi szakértő a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) határozatára hivatkozott. Dr. Kunetz Zsombor MBA Ez egy elég rossz hír, az Uzsoki Utcai Kórház eddig azért még működőképes volt, most egy alapszakmai ellátás szűnik meg ott

Takács Péter mindenkit megnyugtatott

Hamar döntött a kormány az orvosok kötelező kamarai tagságáról. Az eddig három kötelező kritériumból egyet egy tollvonással megszüntettek. Mint ismeretes a MOK gyanúba keveredett, miszerint orvosokat fenyegettek ha csatlakoznának az új ügyeleti rendszerhez. A Kamara ezt tagadja, a rendőrség viszont nyomozást rendelt el. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) nem szűnik meg, a MOK tovább folytathatja tevékenységét az

Megszűnhet a kötelező kamarai tagság az orvosok esetében

Az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvénymódosítás az elfogadása esetén megszünteti az orvosok kötelező kamarai tagságát és kimondja, hogy kamarai tagság nélkül is végezhető egészségügyi tevékenység.     Egy, az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága által hétfőn elfogadott módosító javaslat véleményezési jogot biztosítana a Magyar Orvosi Kamarának (MOK) a szakmai-etikai szabályok felett, amelyek megalkotásának jogát egy friss kormányzati törvényjavaslat