Home / Egyéb kategória / Hamarosan új helyen a rendelő

Hamarosan új helyen a rendelő

Közel 7 milliárd forintból újítják fel a X. kerületi Bajcsy-Zsilinszky Kórházat, jelentette be György István, a Fidesz választókerületi elnöke a kórházban:

  • 3,7 milliárd forintból felépül a kőbányai egészségház és szakrendelő,
  • 1,5 milliárd forintot költenek kardiológiai műszerek megújítására, informatikai fejlesztésre,
  • 637 millió forintból komfortosítják az épületet,
  • 950 millió forintot költenek energiahatékonysági korszerűsítésekre.

Az 5497 négyzetméteres új szakrendelő tervezési szakaszban van. Az épületben 86 rendelőhelyiség lesz, és egy 50 férőhelyes mélygarázst terveznek még hozzá. Az építkezést már idén decemberben megkezdik, az új szakrendelő jövő decembertől fogadhat betegeket, mondta György István.
A Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet a X. és a XVII. kerület, valamint Monor és Gyömrő lakosait látja el, évente kétmillió beteg fordul meg ott. Az intézménynek négy szakrendelője van. Bodnár Attila, az intézmény főigazgatója azt mondta: a mostani kőbányai szakrendelő állapota igen leromlott, viszont a kórháznak óriási szerepe van a városrész és az agglomeráció betegeinek ellátásában.
Mint korábban megírtuk, a Bajcsy-kórház fejlesztése is része a budapesti egészségügyi rendszer teljes átalakításának. Miután Budapest és Közép-Magyarország nem számított elmaradott EU-régiónak, az egészségügy fejlesztésére nem kapott kapott uniós forrást. Az előző ciklusban ugyanakkor 500 milliárd forint uniós támogatásból újították meg a vidéki kórházakat. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár a Bajcsy-kórházban azt mondta: a következő években 700 milliárd forintot fog költeni a kormány a főváros egészségügyi ellátásának fejlesztésére.
Az Egészséges Budapest Programban három centrumkórházat alakítanak ki, amelyek 0-24 órában képesek szinte az összes szakmában ellátni a betegeket. Ez a három centrum a Honvédkórházban (Észak-Pesti Centrum), az Egyesített Szent István és Szent László Kórházban (Dél-Pesti Centrum), illetve Budán az M1-17-es autópálya mellett építendő új tömbkórházban lesz (Budai Centrum). A centrumokhoz a többi kórház társkórházként csatlakozik. A Bajcsy-kórház a dél-pesti centrumot tehermentesíti majd.

Forrás: index.hu

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Nem lesz ellátás a kórház őrzőjében

Február 16-án leállt a budapesti Uzsoki Utcai Kórházban a kardiológiai osztályon a súlyos betegek ellátása. Erről Kunetz Zsombor írt Facebook-oldalán. Az orvos, egészségügyi szakértő a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) határozatára hivatkozott. Dr. Kunetz Zsombor MBA Ez egy elég rossz hír, az Uzsoki Utcai Kórház eddig azért még működőképes volt, most egy alapszakmai ellátás szűnik meg ott

Takács Péter mindenkit megnyugtatott

Hamar döntött a kormány az orvosok kötelező kamarai tagságáról. Az eddig három kötelező kritériumból egyet egy tollvonással megszüntettek. Mint ismeretes a MOK gyanúba keveredett, miszerint orvosokat fenyegettek ha csatlakoznának az új ügyeleti rendszerhez. A Kamara ezt tagadja, a rendőrség viszont nyomozást rendelt el. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) nem szűnik meg, a MOK tovább folytathatja tevékenységét az

Megszűnhet a kötelező kamarai tagság az orvosok esetében

Az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvénymódosítás az elfogadása esetén megszünteti az orvosok kötelező kamarai tagságát és kimondja, hogy kamarai tagság nélkül is végezhető egészségügyi tevékenység.     Egy, az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága által hétfőn elfogadott módosító javaslat véleményezési jogot biztosítana a Magyar Orvosi Kamarának (MOK) a szakmai-etikai szabályok felett, amelyek megalkotásának jogát egy friss kormányzati törvényjavaslat

Ez mennyire normális?

Arold Péter A hatalom félelmei közé beidegződött rezdülés minden olyan, amiről úgy gondolják ellenük szól. Persze ellenük szól, de nem valaki, vagy valakik irányított akarata miatt. A MOK megunta a totojázást és 8 ezer orvos tette letétbe felmondását, ha nem történnek hathatós lépések az egészségügyben. A kormány azonnali reakciója máris Gyurcsányra keni az egészet és