Családias hangulat

A Ferencváros utánpótlás szakmai koordinátora, Lisztes Krisztián szerint a fiatalok számára a Népligeti Sportközpont ideális hely a fejlődésre.
Családias hangulat
Klubunk labdarúgó utánpótlása toborzót hirdetett a 2004-es és 2005-ös születésű fiatalok számára. A Ferencváros utánpótlás szakmai koordinátora, Lisztes Krisztián szerint a toborzó a gyerekek és a Fradi számára egyaránt nagyszerű lehetőség.

– Azért ezt a korosztályt várjuk, mert az iskolaváltás környékén sok fiatal mozdul a főváros felé, ráadásul 13-14 évesen már könnyebben utaznak is a fiatalok. Az a célunk, hogy a lehető legnagyobb merítésből tudjunk még több tehetséges játékost kiszűrni. A gyerekek számára mindenképp vonzó lehet a Ferencváros név, ráadásul az U14-es korosztályban már országos bajnokságban viselhetik a Fradi mezét.

Lisztes maga is a Ferencváros utánpótlásában nevelkedett, most pedig a munka felügyelete mellett szülőként is rálát a fiatalok közt zajló munkára, hiszen fia, Krisztián az U14-es együttes tagja.

– Igazán családias a hangulat a Ferencváros Népligeti Sportközpontjában, a felnőtt csapattól a kicsikig, a futballistáktól a többi szakosztályig. A nagyszerű légkörben persze dolgozunk ezerrel, hogy a Fradi utánpótlása méltó legyen a hírnevéhez, és minél több fiatal felkerüljön a felnőtt csapatba. A labdarúgás mellett pedig az is fontos, hogy a klub által képviselt értékeket átadjuk a fiataloknak. Azt hiszem, a Fradinál szakmailag és emberileg is minden adott ahhoz, hogy a gyerekek kihozzák magukból a maximumot.

Az ingyenes toborzó jelentkezési határideje március 22.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük