Oktatás

Munkamegtagadás a Szent Lászlóban

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Négy tanár  a múlthéten megtagadta a munkát egy kőbányai gimnáziumban – írja az index.hu

Négy pedagógus  nem tartotta meg az első óráját a Kőbányai Szent László Gimnáziumban. Akciójukkal az ellen tiltakoznak, hogy hiába akartak jogszerűen sztrájkolni, a hivatalok ezt ellehetetlenítették.

 

Fotó: Arold Imre

“Mi polgári engedetlenségnek neveztük ezt, mert egy törvény hiányosság ellen szeretnék tiltakozni, de arról tájékoztattak minket, hogy erre munkahelyen nincs lehetőség, így ez munkamegtagadásnak minősül, aminek következményei lehetnek” – mondta az Indexnek Tóth Viktor angol szakos tanár.

Egy másik angol szakos kollégájával, illetve egy magyar és egy fizika szakos tanárral közösen jelentették be az igazgatónak, hogy szerda reggel nem tartják meg az első órájukat. Az igazgató elfogadta ezt, megoldotta a helyettesítést, de közölte velük, hogy ezt jelezte a tankerület vezetésének.

Olvassa el ezt is
Kezdetét a 2018/2019-es tanév

A Szent László Gimnázium dísztermében tartott ünnepélyes tanévnyitóval vette kezdetét a 2018/2019-es tanév. A Kőbánya és Rákosmente oktatási intézményeit fenntartó Elolvasom

58 diák tért haza 2018. október közepén 10 hetes Erasmus + szakmai gyakorlatról

Az AM Közép-magyarországi Agrárszakképző Központ 2004 óta szervez külföldi gyakorlatokat a diákoknak, 2014 óta pedig az Erasmus+ programnak köszönhetően minden Elolvasom

Arany minősítést nyert Gyúró András

Arany minősítést nyert Gyúró András, a Kroó György Zene- és Képzőművészeti Iskola növendéke a XIV. Konrád Péter Fővárosi Ütőfesztiválon  Gyúró András Elolvasom

Kész a Keresztury suli?

Június végén kezdődtek meg a Keresztury Dezső Általános Iskola B épületének homlokzatfelújítási munkái. A 255 millió forintos beruházást teljes egészében Elolvasom

“Nyitott Kapuk” rendezvénysorozat

Kedves leendő Patakysok! Iskolánk – mint minden évben – idén is meghirdeti “Nyitott Kapuk” rendezvénysorozatát. 2018 október 15. – 2018 Elolvasom

Közlekedési kisokost kap minden 4-5. osztályos

Mintegy 200 ezer kisdiákhoz jut el a következő hetekben a közlekedés biztonságát segítő Közlekedő kisokos. A kőbányai Szervátiusz Jenő Általános Elolvasom

Kőbánya számít Rád

A Kőbányai Önkormányzat többéves hagyományát folytatva ismét meghirdeti a "Kőbánya számít Rád" szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázatot. A pályázat benyújtásának Elolvasom

Érdekel minket az ön véleménye is