Egészség

A Kőbányai Önkormányzat pályázatot hirdet ápolási támogatásra

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

A Kőbányai Önkormányzat pályázatot hirdet ápolási támogatásra, a hosszabb ideig elhúzódó betegségek során felmerülő többletkiadások fedezésére.

Benyújtási határidő: 2020. március 31.

A pályázaton részt vehet az a Kőbányán lakóhellyel rendelkező és életvitelszerűen a kerületben lakó 18. életévét betöltött tartósan beteg személy, akinek háztartásában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 300%-át (85 500 Ft), egyedül élő esetén 350%-át (99 750 Ft), és a háziorvos vagy szakorvos igazolása szerint önmaga ellátásában segítségre szorul.

A pályázó a pályázat benyújtásakor köteles hitelt érdemlően igazolni az ápolási támogatásra való jogosultságot, valamint egyidejűleg csatolni a pályázati felhívásban szereplő igazolásokat, nyilatkozatokat.

Kapcsolódó dokumentumok:

Pályázati felhívás

Pályázati adatlap

Olvassa el ezt is
Három hete fekszik egy beteg agyvérzéssel a Bajcsy-Zsilinszky kórházban

A  Demokratikus Koalíció (DK) hívta fel a figyelmet a X. kerületi Bajcsy Kórházban uralkodó viszonyokra a kórház CT berendezésével kapcsolatban Elolvasom

Várják a véradókat a Merkapt Sportközpontban!

A Nagy Sportágválasztó, BBU Nonprofit Kft., társadalmi felelősség vállalása részeként a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezetével a tavaly szeptemberi siker Elolvasom

Már szerkezetkész Kőbánya új kórházi tömbje – fotókkal

Forrás és sok-sok kép A B Bulid & Trade Kft. és a DIGI-X Zrt. munkájával létre Elolvasom

Adjál vért! Még odaérsz!

Arold Péter Egészség percek 2020.01.24-én, pénteken 14:30-18:00-ig az Aprók Háza Óvodában, 1108 Újhegyi sétány 5-7. Ide pedig még odaérsz! 2020.01.10-én, pénteken Elolvasom

Lezárult a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet ÁSZ-ellenőrzése

Nem volt szabályszerű a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet pénzügyi- és a vagyongazdálkodása 2015 és 2017 között, és a belső kontrollrendszer Elolvasom

Ismét lehetőséged nyílik az önzetlen segítségre

2019.07.25-én (csütörtökön) 14:00-18:00-ig lakossági véradást tartunk! Helyszín: Kőrösi Csoma Sándor Kulturális Központ (1102 Budapest, Szent László tér 7.) Szeretettel várjuk Elolvasom

Tállai András: az ellenzék hazudik a tb-törvényről is

Az ellenzéknek állítólag fontos az egészségügy, de kórházstopot hirdettek, meg akarják akadályozni a kórházépítéseket és a tb-törvény alaptalan támadásával azt Elolvasom

Semmelweis nap a Bajcsyban

A Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézetben tudományos konferenciát rendeztek, valamint díjakat, elismeréseket, és kinevezéseket adtak át Semmelweis-nap alkalmából Dr. Bodnár Attila Elolvasom

A humán papillomavírus fertőzés megelőzhető!

A Kőbányán (állandó) lakóhellyel rendelkező, 2006. január 1. és 2006. december 31. között született fiúgyermekek számára a méhnyakrák és nemi Elolvasom

Érdekel minket az ön véleménye is