Oktatás, Önkormányzati hírek

3 milliárd forintos hitelfelvételt a Szervátiuszra és a Mocorgóra

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Kovács Róbert Kőbánya 12 sz. Vk.

Ma a kőbányai képviselő-testület egyhangúlag megszavazott egy 3 milliárd forintos hitelfelvételt. Ebből a hitelből fogja az önkormányzat finanszírozni a Mocorgó óvoda új helyre költöztetését valamint a Szervátiusz iskola átépítését.

Az ügylettel illetve a döntéssel nincs különösebb probléma: egyrészt a hitel annyira kedvező kamatozású, hogy gazdasági/pénzügyi megfontolásokból egyértelműen indokolt lehet ez a megoldás, másrészt pártállástól függetlenül csak támogatni lehet azt, hogy az önkormányzat nem hagyja magára a kőbányai iskolákat, még akkor sem, ha az állam – vagy ha úgy tetszik, akkor az oktatás szétverésében érdekelt orbánrezsim – azokat elvette tőle.

Ami miatt mégis írok erről külön bejegyzésben, az pont az állami fenntartó, a tankerület arrogáns és kedélyeket borzoló hozzáállása.

A Szervátiusz iskola átépítése a tervek szerint 1.6 milliárd forintba fog kerülni. Vagyis 1600 millióba. A tervezés során felmerült, hogy szükséges lenne a csatornarendszer felújítása is: annak leromlott állapota miatt a szennyvíz – magyarul a trutyi – egy része jelenleg a talajba folyik el. Ez természetesen érdekes szempontokat vet fel, a környezetvédelmen túl egyebeket is. A csatornarendszer felújítása 20 (húsz) millió forintba kerülne. Tehát a teljes beruházási költség alig egy százalékába.

Az iskola épülete az önkormányzat tulajdona, függetlenül attól, hogy azt tőle a magyar állam elvette és a tankerület kezelésébe adta. Ugyanakkor az épületen kívüli csatornarendszer állagának megőrzése vagy annak szükség esetén történő felújítása egyértelműen a fenntartó – vagyis a tankerület – feladatköre.

Magyarul: az amúgy is megkezdeni kívánt, 1600 millió forint értékű önkormányzati beruházáshoz a tankerületnek 20 millióval kellene hozzájárulnia.

A rutinosabb olvasók ezen a ponton már tudják, hogy mi a vége a történetnek: a tankerület természetesen hallani sem akar arról, hogy hozzájáruljon a költségekhez azzal az önrésszel, ami amúgy is az ő feladatkörében végrehajtandó beruházás költsége… Tehát a csatornarendszer felújítását is az önkormányzat fogja elvégezni: egységes testületi álláspont van arról, hogy egy ekkora nagyságrendű munka nem fejeződhet be úgy, hogy egy új épületből is a talajba folyjon majd a szétrohadt csatornán keresztül a szenny.

Számtalan sebből vérzik a magyar oktatás, ez csak egy kis szelete az összeomlás felé haladó rendszernek. De kiválóan leképezi a kis példából a nagy egészet.

Változás? Ahhoz természetesen nem elég kiütni a téglákat néhány fővárosi kerületben, vidéki városban. A rezsim kilenc éve erodálja az oktatási rendszert, gondolkodó individuumok helyett lebutított, bezárkozó, a hülye propagandára fogékony alattvalókat szeretne. És belőlük képezni elöregedő szavazóbázisának utánpótlását.

A változáshoz a falat kell ledönteni, nem elég néhány téglát.

Olvassa el ezt is
Vélemény a Liget téri projektről

Vélemény lehetőség Róbert Kovács a Momentum színeiben induló Kőbánya 6-os sz. választókörzetének képviselő-jelöltjétől, a Liget téri projekttel kapcsolatban. "Egyre több környékbeli lakó Elolvasom

Csütörtökön volt az idei utolsó képviselő-testületi ülés

LMP listás képviselő Fogadóóra: telefonon történő előzetes egyeztetés alapján megadott helyen és időben. Elérhetőség: 06 30 Elolvasom

Tiszta udvar rendes ház

Emlékszem gyermekkori emlékeimre amikor irigyen néztem, ahogy az utcánkban néhány házra kikerült, az akkor még sárgaréz(sicc) lemezből készült piros felirattal Elolvasom

Reakció

Megérkezett a reagálás Kovács Róbert ellenzéki képviselő-jelölttől, melyet itt most  is közzé teszem. Mint azt megírtam A Magyar Idők online oldalán Elolvasom

„KŐBÁNYA SZÁMÍT RÁD” TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJ

A Kőbányai Önkormányzat ismét meghirdeti a „Kőbánya számít Rád” szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázatot. A pályázatot „Kőbánya számít Rád - Elolvasom

AHOL “SZOPÓFANTOM” VAN, MINDEN LEHET

Nem szoktam itt bejegyzést írni csak úgy, vélemény formájában, aktuális esemény, képanyag, olvasói megkeresés nélkül. Most kivételt teszek. Az eltelt Elolvasom

Az élet megy tovább

Nem sikerült a Momentum jelöltjének a Fidesz legyőzése  a 6. számú választókörzetben. A Fidesz-KDNP jelöltje, Szilágyi-Sándor András nyerte a most Elolvasom

Kovács Róbert – Költségvetési beszámoló Kőbánya-Kertváros

Az elmúlt hetekben a költségvetésé volt a főszerep, a héten a testületi ülésen az erről szóló szavazás is lezajlott. Korrekt, Elolvasom

Érdekel minket az ön véleménye is