Home / Gazdaság / Kell, vagy nem kell?

Kell, vagy nem kell?

Az akkumulátorgyárakkal rendelkező országok a jövőben stratégiai előnybe kerülnek – jelentette ki Lánczi Tamás politológus a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

    Lánczi Tamás a debreceni akkumulátorgyárral kapcsolatos tiltakozások kapcsán kifejtette: ez egy jó beruházás, nemzetgazdasági értelemben fontos, mert munkahelyeket teremt most, a jövőben az akkumulátorgyárak a gazdaság hajtómotorjai lesznek.
    Felhívta a figyelmet arra, hogy 2035-től a belsőégésű motorok gyártása befejeződik Európában, akkortól csak e-autót fognak újonnan üzembe helyezni, vagyis óriási igény lesz akkumulátorokra.
    „Aki akkumulátorgyárral rendelkezik, az tud nagy mennyiségben gyártani, így azé lesz a jövő” – fogalmazott, hozzátéve: ezt mindenki érti külföldön és itthon is, ám „külföldön sokak szemét csípi”, hogy Magyarország nem az első ilyen beruházást hozza el.
    A politológus szerint „elindult egy harc azért, hogy ezeket a gyárakat ne hazánkban építsék fel”, Németországban keményen lobbiznak azért, hogy a magyar beruházások inkább náluk épüljenek fel.
    Úgy vélte, meg kell vizsgálni, hogy a debreceni beruházást ellenző ellenzéki pártok tevékenysége hogyan függ össze ezzel a német gazdasági törekvéssel, fel kell tárni, van-e esetleg anyagi befolyásoltság, mint ahogy a választási kampányban is történt hasonló eset.
    Kérdésre közölte: az ellenzéki pártok tisztában vannak e beruházások jelentőségével, tudják, aki zöld technológiát akar, annak akarnia kell az akkumulátorokat, ezzel a gyárakat is, mert „nem fáról szüretelik az akkumulátort”. Szerinte nem véletlen, hogy eddig nem merült fel ezekkel semmilyen probléma, ahogy Németországban sem merülnek fel ilyenek.
    Lánczi Tamás rámutatott arra, hogy a német gazdaság az elmúlt 2-3 évben pocsék állapotba került, Kína megelőzte őket autógyártás tekintetében, ezért észbe kaptak és küzdenek azért, hogy az ilyen fontos beruházások inkább náluk valósuljanak meg.
    A politológus kiemelte, hogy a tiltakozások célja elrettenteni a befektetőket attól, hogy e korszerű technológiákat Magyarországra hozzák.     Nem ideológiai küzdelem ez, semmi köze ahhoz, hogy valaki zöldpárti-e vagy sem, egyszerűen a nemzetgazdasági érdekekkel szembe mennek azok, akik el akarják lehetetleníteni az akkugyárak hazai létesítését – mondta.
    Emlékeztetett arra, hogy amikor a magyar libatömés ellen tiltakoztak, akkor a francia libamájtermelők finanszírozták a tiltakozást vezető erőket, tehát kicsiben ugyanez történt akkor is. Hozzátette: ez egy sokkal komolyabb történet, mert nem egy egyszerű ágazatról, nem iparpolitikai kérdésről van szó, hanem nemzetstratégiai kérdésről.
    Lánczi Tamás kijelentette: a ma beruházásaiból lesznek a holnap munkahelyei és azokból termelődnek meg azok a javak, amikből fenntarthatók a közszolgáltatások. Nagyon sokan „pedáloztak” azért, hogy hozzájuk kerüljenek ezek a beruházások, hazánk azonban okos iparpolitikával, jó szabályozási környezettel elérte, hogy ezek ide jöjjenek.
    A politológus szerint ezek olyan beruházások ezek, amelyek valódi értékei 5-10 év múlva lesznek láthatók, amikor a teljes mobilitás elektromos lesz, így felbecsülhetetlen előny lesz egy ilyen akkugyár.

MTI

Sign Up For Daily Newsletter

Stay updated with our weekly newsletter. Subscribe now to never miss an update!

[mc4wp_form]

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Rágcsálók okozta károk

Szponzorált tartalom A rágcsálók, mint az egerek és patkányok, komoly károkat okozhatnak otthonokban, mezőgazdasági területeken és üzleti vállalkozásokban is. A károk széles körét érinthetik, beleértve a fizikai károsodásokat, egészségügyi problémákat és gazdasági veszteségeket. Elszaporodásuk esetén nincs más megoldás, mint a végleges rágcsálóirtás! Íme néhány specifikus példa a rágcsálók által okozott károkra: Fizikai károk: 1, Elektromos

Nem lesz ellátás a kórház őrzőjében

Február 16-án leállt a budapesti Uzsoki Utcai Kórházban a kardiológiai osztályon a súlyos betegek ellátása. Erről Kunetz Zsombor írt Facebook-oldalán. Az orvos, egészségügyi szakértő a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) határozatára hivatkozott. Dr. Kunetz Zsombor MBA Ez egy elég rossz hír, az Uzsoki Utcai Kórház eddig azért még működőképes volt, most egy alapszakmai ellátás szűnik meg ott

Takács Péter mindenkit megnyugtatott

Hamar döntött a kormány az orvosok kötelező kamarai tagságáról. Az eddig három kötelező kritériumból egyet egy tollvonással megszüntettek. Mint ismeretes a MOK gyanúba keveredett, miszerint orvosokat fenyegettek ha csatlakoznának az új ügyeleti rendszerhez. A Kamara ezt tagadja, a rendőrség viszont nyomozást rendelt el. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) nem szűnik meg, a MOK tovább folytathatja tevékenységét az

Megszűnhet a kötelező kamarai tagság az orvosok esetében

Az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvénymódosítás az elfogadása esetén megszünteti az orvosok kötelező kamarai tagságát és kimondja, hogy kamarai tagság nélkül is végezhető egészségügyi tevékenység.     Egy, az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága által hétfőn elfogadott módosító javaslat véleményezési jogot biztosítana a Magyar Orvosi Kamarának (MOK) a szakmai-etikai szabályok felett, amelyek megalkotásának jogát egy friss kormányzati törvényjavaslat